Vulkanikus borok a Hungarian Wine Summit nyitónapján

Április 21. és 25. között folynak a Hungarian Wine Summit (HWS) eseményei, amely a közép-kelet-európai régió egyik meghatározó borszakmai találkozója. A rendezvényre közel száz külföldi szakembert hívott meg a szervező Magyar Bormarketing Ügynökség a magyar borok számára kiemelten fontos export piacokról, de az eseményen jelen vannak a hazai borászatok képviselői, szakírók és véleményvezérek is. E rendezvény első napján került sor John Szabo és Robert Gilvesy VOLCANIC WINE ROCKS! – MINERAL DRIVEN WHITES AND REDS (Vulkanikus borszirtek, ásványossággal töltött fehérek és vörösök) című előadására a Budai Millenárison.

Somlo-hegy, vulkanikus tanuhegyeink kiralynoje

A Hungarian Wine Summit rendezvény budapesti szakmai napján, április 22-én, hétfőn délelőtt, az ünnepélyes megnyitót követően került sor többek között John Szabo és Robert Gilvesy előadására, melyben a hazai vulkanikus borokról adtak egy izgalmas áttekintést. Volcanic Wines, vagyis Vulkanikus Borok címen adták ki John Szabo MS könyvét, melyet a világ vulkanikus borairól írt. John Szabo körbejárta a földgolyót, és felkeresett minden jelentős, vulkanikus talajra telepített szőlőkkel rendelkező borvidéket, a vulkanikus borok világszerte elismert szaktekintélye. Gilvesy Róbert a Szent György-hegyi Gilvesy borászat tulajdonosa, borász és építészmérnök.

Gilvesy Robert a a tokaji szaraz borok szepsegeit ecseteli

A vulkanikus borok sajatossagai John Szabo szerint

John Szabó úgy véli, a vulkanikus borok a világ borainak egy egész különös arculatát mutatják, a vulkanikus talajok kissé sós karaktert adnak a boroknak, melyekben inkább az ásványosság dominál, a gyümölcsösség nem hangsúlyos. Ezeknek a boroknak általában magasabb az extraktja, hiszen az ilyen talajokban eleve magasabb a foszfor, a kén, a vas, a mangán, a kálium és a kobalt tartomány.

John Szabo, a rendezveny nagykovete

John Szabo áttekintést adott a Föld szerkezetéről, ezen belül a vulkánok kialakulásának tektonikai okairól. Röviden beszélt benyomásairól többek között az Azori szigetek, a Santorini sziget, a Kanári szigetek, Avellino, Szicilia, valamint az amerikai kontinensen lévő Oregon borairól. A főszerepet azonban nyilván a Kárpát-medence vulkanikus hegyeiről szóló ismertetés kapta. A Pannon medence vulkanikus borainak bemutatója során sok részletet árult el a vulkanikus fajtákról Gilvesy Róbert, akinek a Szent György-hegyen a Tarányi présház közvetlen közelében van borászati központja. Az egykori Esterházy borházat a saját tervei alapján építette át, korszerűsítette. Gilvesy Róbert az egyik legjobb ismerője a vulkanikus borok titkainak, amit többek között az is bizonyít, hogy a Magyar Borszakírók Köre legutóbbi, 2023-mas értékelése alapján a Gilvesy Pincészet Rajnai Rizling „Tarányi” 2020 bora bekerült a legjobb magyar fehérborok Super 12 bora közé. A Gilvesy Róbert által bemutatott borok során a Balaton régió vulkanikus borait a Szászi Borászat 2022-es Rókaluk Olaszrizlingje, a Gilvesy Borászat 2022-es George cuvée-je képviselte a Szent György-hegyről, valamint a Tornai Pincészet 2019-es Grófi Hárslevelűje a Somló hegyről.

A bemutatott borok a Szt Gyorgy hegytol Tokajig

A Hungarian Wine Summit nyitonapja a Budai Millenarison

Az Egri borvidéket ezen a bemutatón a Gál Tibor Borászat 2021-es Pajados Bikavér képviselte. A Tokaji Borvidékről a száraz borok kategóriájában Orosz Gábor 2016-os Betsek dűlő Tokaji Furmintja, míg az édesek terén a Grand Tokaj borászat 2017-es 5 puttonyos Aszúja.

a Tornai Pinceszet 2019-es Grofi Harsleveluje kepviselte a Somlo hegyet

Szabó Master Sommelier úgy véli, az egyes fajták népszerűségére felfűzni az egész ország borkínálatát nem tanácsos. Az egy fajta (pld. Furmint) még ha szimpatikus is, nehezen bővíthető más fajtákkal, egyéb aktivitásokkal. Lehetne viszont egy kedvező stratégia, ha a magyar borokat a Vulkánok Borai stratégiával marketingelnénk, hiszen legismertebb boraink, a Tokaji, a Badacsony-környékiek vulkanikus talajon születnek. A vulkánok boraira egyéb attrakcióink is szépen felfűzhetőek lehetnének, mint a hőforrásaink, a gyógyfürdők világa, a gyógyvizeink, wellness, kristályvizeink. A vulkánok világa lenyűgözi az embert, jól érthető, és a turizmus csaknem minden ágára kiterjeszthető.

A vulkanikus borok emblematikus szulohelye, a Badacsony

A bemutató során a meghívott vendégek számára is beigazolódott, hogy a hazai vulkanikus borok a legmagasabb szinvonalat képviselik, alkalmasak arra, hogy vezérfonalat adjanak a magyar borok megismeréséhez, borvidékeink felkereséséhez.

(DT)