Hét kategóriában hirdették ki a debreceni városi borverseny idei győzteseit szerdán, a helyi Mercur hotelben. A győztesek egy évig viselhetik a Debrecen város bora 2024 címet.
Papp László polgármester felidézte: tíz éve hirdették meg először a versenyt azzal a céllal, hogy kiválasszák azokat a legkiválóbb magyar borokat, amelyek a város hivatalos eseményein, gasztrokulturális programjain, a helyi éttermek borkínálatában, illetve reprezentációs ajándékként méltón képviselik a Kárpát-medence borkultúráját.
Hozzátette: a cím nem veszít népszerűségéből, az idén minden korábbinál több, ötszáz bor versengett a címért.
Mészáros Réka, az egyik szervező, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, a borversenyek győztesei minden évben ott vannak a város gasztronómiai nagyrendezvényein, az „egy korty Debrecent” mások mellett a bor és jazznapokon, és a Debrecziner gourmet fesztiválon is megkóstolhatják a borkedvelők.
Kovács Pál borakadémikus, a verseny főszervezője, a Debreceni Borozó lapkiadója jelezte: az idei borverseny első fordulójában 21 borvidék 130 pincészetének 500 bora vett részt. A nemzetközi borbírákból és a magyar borásztársadalom ismert személyiségeiből álló rangos zsűri az utolsó fordulóban 12 borvidék 27 pincészetének 100 bora közül választotta ki úgynevezett vakkóstolással a győztes tételeket.
Az értékelést és rangsorolást a nemzetközi 100 pontos bírálati szempontrendszer szerint végezték el a szakemberek és 7 kategóriában neveztek meg csúcsbort – tette hozzá a szakember, megjegyezve, hogy a Debrecen város bora 2024 címet idén is egy teljes borkínálatban ítélték oda, azaz hét kategóriában: pezsgő, klasszikus fehér és vörös, rozé, prémium fehér és vörös, valamint édes fehér kategóriában neveztek meg csúcsbort.
A Debrecen város bora 2024 címet pezsgő kategóriában a Koch Borászat nyerte Hajós-Bajai Chardonnay Brut 2021 pezsgőjével.
Klasszikus kategóriában Günzer Tamás Pincészetének Mont Blanc Cuvée 2023 bora (Villányi borvidék); a Bujdosó szőlőbirtok és pincészet „Mentőöv” Balatonboglári rozé 2023 bora (Balatonboglári borvidék); valamint a Takler Borbirtok Cabernet Franc 2019 bora (Szekszárdi borvidék) nyert.
A prémium kategóriában Sümegi Ákos Pincészetének Chardonnay válogatás 2022 bora (Szekszárdi borvidék) és a Garamvári Szőlőbirtok Sínai hegy Cabernet Franc 2019 bora (Balatonboglári borvidék) nyerte el a címet.
Édes kategóriában a Béres Szőlőbirtok és Pincészet Tokaji Aszú 6 puttonyos 2017-es bora (Tokaji borvidék) lett az első.
(Forrás: MTI)