Ősszel is belekóstoltunk a Balatonba

 A novemberi időpont ellenére vonzó időjárás fogadta az Ősszel is Balaton 2. rendezvényre Balatonalmádiba látogatókat. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával megvalósult program célja az volt, hogy a Balaton Borrégiót, a kulturált borfogyasztást és a fenntartható borászatot népszerűsítse.

A balatonalmádi Pannónia Kulturális Központban 25 borászat tételeit kóstolhatták meg a részben a fővárosból, részben a környékről érkező vendégek. A nagy érdeklődést jelzi, hogy mintegy kétszáz érdeklődő fordult meg az eseményen. A régiónak megfelelően kiváló száraz és félszáraz Olasz- és Rajnai Rizlingek (utóbbiak olykor Zeusszal szelídítve), Sauvignon Blanc-ok, a Somlóról Furmintok, Juhfarkak, érdekességként még vörösborok is kerültek a poharakba. Kóstolhattunk hagyományos eljárással készült pezsgőt és pét-natot, valamint a Tornai, az Istvándy Jenő és a felvidéki Geönczeöl pincészetek révén narancsbort is. Ki-ki ízlésének megfelelően találhatott technológiaibb megközelítésű vagy épp biobort, kis, kísérletező családi pincészetet és nagyobb, ismertebb bortermelőket is, míg a borászatok képviselői egymás asztalaihoz is átjártak „szomszédolni”, megkóstolni az új évjáratok termését.

Bozzai Zsófia és Tornai Tamás megnyitja az eseményt

A sétálókóstolót mesterkurzus egészítette ki. Dr. Kovács Emőke történész, Balatonkutató érdekességeket hozott a balatoni gasztronómia és borászat történetéből; Dr. Bodor-Pesti Péter a dűlőszelekció titkaiba és lehetőségeibe avatta be a közönséget; Söptei Zsolt borász pedig az érett alapanyag és az alacsony kénhasználat mellett érvelt, amelyek biztosítják, hogy a bor ne legyen „fejfájós”. Gyukli Krisztián németországi és hazai tapasztalatai alapján ismertette a szőlőnemesítés munkaigényes és évtizedeket igénybe vevő folyamatát, egyúttal be is mutatta három rezisztens fajtából készült borát (Hibernal, Solaris, valamint a Dr. Csizmazia Darab József által nemesített, de a pártállam által majdnem kiirtott Füredgyöngye). Tornai Tamás, a Tornai Pincészet tulajdonosa, egyúttal a Balaton Borrégió elnöke a borturizmusban rejlő lehetőségekről beszélt. Tőle is lehetett Olaszrizlinget kóstolni az előadáson, csakúgy, mint a kurzust lezáró Geönczeöl Attilától, aki három felvidéki példát hozott a fajtából. A mesterkurzuson levetítettük a „Borban az egészség” szakmai szimpóziumról készített kisfilmünket. A részletes konferencia-dossziét a hónap végén megjelenő idei utolsó Bor és Piac magazinban találhatják.

Dr. Bodor- Pesti Péter a MATE SZBI docense előadást tart

Bízunk abban, hogy jövőre is megrendezhetjük az eseményt, amely üde színfoltja az őszi Balatonnak, egyúttal a helyi érdeklődők és a távolabbról érkezők számára is lehetőséget biztosít a borrégió kínálatának megismerésére és a kötetlen eszmecserére.

fotó: Bozzai Attila

 

Fotó: Jandó Zsuzsa

A program a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jött létre.