A Ligetben nagyszerű volt!

Kiváló borokkal, remek zenékkel, nagyszerű hangulatban telt el az idei, 12. Rosalia Borpiknik a Városligetben. A csodás rozékon kívül a falatoznivalók széles terítékével, és három napon át népszerű együttesek koncertsorozatával vált teljeskörűvé az „Ujjé a Ligetben nagyszerű” hangulata.  Nagy volt a versengés idén is a „Liget Bora” címért. Aki részt kívánt venni a szavazáson, nem kellett mást tennie, mint a versenyben induló rozék közül minél többet megkóstolni, majd a három legkedvesebb bort ízlés alapján rangsorolni.

Idén az időjárás is szebbik arcát mutatta, amitől még kellemesebbben telt a fesztivál

A rozéval kiszínesedett a világ. Rozé boraink sorra sikeresen szerepelnek külföldi versenyeken is, és tényleg hinnünk kell, hogy itt a Kárpát-medencében zamatosabbra érnek be a gyümölcsök, így a szőlő is, mint máshol. Ennek megfelelően a friss rozéink is illatosabbak,  gyümölcsösebbek mint a nagyvilágban. Közben a rozé-technológia egyre színesedik, valamikor a rozé jórészt egy évre szólt. Most meg már olyan rozékat is kóstolhatunk, amelyek hosszú távra szólnak, van közöttük olyan is, amely tétel hordóban, vagy részben hordóban is érlelődött. A hordóhasználat képes gazdagabbá tenni a bor ízvilágát a maga gesztenyepürés-vaníliás jegyeivel. Komplexebb ízjegyeivel ezek a borok kinyitják az idő-kaput is, hiszen az ilyen tételek nem csak egynyári kalandot jelentenek.  Megjelentek a buborékok is a rozékban, ami viszont ezen tételek frissességét, üdeségét hangsúlyozzák. Egyszóval nagyon színes, tartalmas volt az idei Rozéfesztivál a Ligetben.

Borbély Tamással Slezsák Zoltán, a Magyar Sommelier Szövetség elnöke

Minden fesztiválon, így ezen is öröm találkozni a Borbély Pincészet boraival, ahogy a Badacsonyi borvidék jelenleg talán rangidősnek nevezhető borászával, Borbély Tamással – az Év Bortermelője 2020 cím kitüntetettjével. A rozé borok kóstolása előtt nem árt alapozni egy badacsonyi szortimenttel. Egy Bácshegyi Olaszrizling csábításának nem lehet ellenállni. És valóban fenséges, lenyűgöző azzal a kis krémességgel, ami a pincészet hordóhasználatának kifinomultságából származik. De aztán a többi szépség sem kihagyható, amiből a 2019-es Gyula Papa Rajnai Rizling, meg az ugyancsak 2019-es Karós Badacsonyi Olaszrizling limited selection vitte a pálmát. A borászat minden bora a fajta és a termőhely nagyszerű találkozásáról szól, amit kiegészít a tökéletes hordóhasználat. A Borbély család által használt 500 literes hordók ideálisaknak tűnnek ahhoz, hogy a borvidék borainak szépségét prezentálják.

A rozék mellett idén a Champion-aranyérmes pezsgő vitte a prímet a Szentpéteri Borászat standjánál

A Bor és Piac rozé-tesztjein rendre kiemelkedően szerepelnek a Szentpéteri-rozék. A pincészet alapítója, Szentpéteri Attila borkészítési filozófiájában a hagyományok tisztelete mellett nagyon fontos az újítás, ennek szellemében a Nero szőlőfajtát behozta a Kunsági borvidékre a 2000-es évek elején, amiből sikertörténet lett. A pincészet zászlós fajtájává nőtte ki magát, amiből rozét, sillert, vöröset készítenek. Ezt a rezisztens fajtát Csizmadia Darab József nemesítette 1965-ben Egerben, ami nagyon hálás fajta mert korán érik, nagyon aromatikus, és gyümölcsös remek minőségű borokat lehet készíteni belőle, Szentpéteriéknél a Kunsági borvidéken legszebb arcát mutatja.

A legendás 2017-es Cabernet Franc rozé a Dúzsi Pincészettől

Persze nem létezhet Rozália anélkül, hogy ne kóstolnánk a „Rozékirály” aktuális tételeit.  Dúzsi Tamás ezt az elismerő címét annak köszönheti, hogy a Cannes-i “le Modial du Rosé” rosé világversenyről ez idáig 36 érmet hozott el. Ő már középiskolás korában felfigyelt Szekszárdon a Görögszó dűlő pozitív adottságaira, bicikliversenyzőként gyakran tekert fel edzésképpen a szálkai útra, és a Görögszónál érzékelte, hogy hamarabb olvad a hó, gyorsabban bukkannak elő az ibolyák, mint máshol. Bár területeinek súlyponti egysége Leányváron van, görögszói birtokáról készült borok repítették ismertségét világhírnévvé, valamint alapozták meg sikereit, hogy 2015-ben az Év Bortermelőjévé választották.  Azóta a legidősebb fiú,Tamás kijárta Geisenheimet, Montpelliert, és Lisszabonban is elvégzett egy egyéves mesterkurzust, így már a jól képzett utánpótlás kezében van a borkészítés, a birtok sorsa. A 2017-es termést az érés utolsó fázisában elkapta a Cabernet Franc táblában a tokaji borokat is királyivá tevő gombafajta, a Botrytis Cinerea.  A botritizálódott szemekből a Dúzsi Pincészet valami egészen egyedi, csodás rozét készített, ami páratlan ízélményt jelent.

A Liget Bora választás tette az utolsó pillanatig izgalmassá a fesztivált. Számos kiváló rozé versengett a kitüntető címért. Idén a „Liget Bora” a Laposa Birtok Laposa Rosé 2022 bora lett.

(DékányT)