Muzeális Szeremley kóstoló

A Magyar BOR Intézet – Bormedence Borklub szervezésében a Stefánia Palotában került sor a több mint 30 tételt felsorakoztató Szeremley-kóstolóra, ami egyben tisztelgés volt Szeremley Huba életműve előtt. Szeremley Huba a magyar borászat fenegyerekeként a rendszerváltás körüli években nagy energiákat és anyagi forrásokat fektetett a balatoni borok nimbuszának megmentése érdekében.  A hazai bor helyzetét, szerepét illetően talán rajta kívül alig néhányan látták át a helyzetet olyan élesen, mint ő, ugyanakkor éppen ő az, aki a legtöbbet tett is érte. A kóstoló során kiderült, hogy az akár 20-30 éve palackban álló borainak nagy többsége ma is élvezettel iható, és sok szépséget rejteget, hála a vulkanikus talajnak és a tökéletes kezelésnek.

Az est főszervezője a Magyar BOR Intézet alapító ügyvezetője, Krizmanits József

Nem lehetett könnyű egy ilyen monstre borkóstoló estet összehozni,  de Krizmanits József bátran bevállalta, hogy összegyűjt egy nagy csomó muzeális palackot, egy csapatot Szeremley Huba egykori barátaiból, híveiből akik személyesen is megjelennek  és mesélnek róla, továbbá video-üzenet formájában megjeleníti azokat, akik most különféle okokból erre az estére nem tudtak eljönni, de fontos mondanivalójuk  volt Szeremley Hubáról. Az este a borbemutatóval nagyszerűen sikerült, és utólag is igazolta azokat az elveket, amelyeket a borok készítője képviselt, és amelyek közül a legtöbb akkor forradalmian újnak számított.

Hogy Szeremley Huba miért kezdett el borkészítéssel foglalkozni, arról saját maga így mesélt: „A Szeremleyek sokáig éltek a Balaton-felvidéken, s a fiatalságom nagy részét ezen a tájon töltöttem. Miért ne tértem volna vissza újra meg újra ide azt követően, hogy ismét lehetőségem nyílt erre?  Mindig csalódás volt viszont, amikor a régi emlékektől hajtva kóstolgatni kezdtem az itt termett borokat. Így aztán – már mint kettős állampolgár – borászkodni kezdtem a saját kedvtelésemre, hogy legalább a saját igényeimet kielégíthessem. Akkor kaptam csak észbe, amikor már majdnem 20 hektárnyi birtokon gazdálkodtam.”

Demeter Ervin, Dr Laposa József, Fiáth Attila méltatta Szeremley Huba tevékenységét

Szeremley Huba holisztikusan közelítette meg a borkészítés témáját, érdemes sorba venni, hogy hány féle szempontból járta körül a bor szerepét.

  • Filozófiai szempontból tanulmányozta a magyar ősvallás, és a bor közötti kapcsolatokat, a bor szerepét nemzetünk történetében. Ahogy írta, „Ma talán a legfontosabb szerepet a magyar nemzet létében, a nemzeti tudat táplálásában, ápolásában a bor játssza, és a borhoz kapcsolódó nemzetünk legérdekesebb és legértékesebb kultúrkincsét a bor és a szőlő jelenti.” (Sz.H: Igaz bor, őszinte politika)
  • Urbanisztikai megközelítésből tisztán látta, hogy Badacsonyt szőlőhegyként kell megőrizni. Mint gyakran hangoztatta: Badacsony soha nem lesz benne a világ 100 legkedveltebb fürdőhelyi desztinációjában. Viszont mint szőlőhegy, a legfestőibb, a legértékesebbek közé tartozik.
  • Környezetvédelmi szempontból a vegyszerhasználat minimalizálására törekedett. Mint a régiek, csak a rézgáliccal permetezett, gombabetegségek ellen pedig szalicilport használt.
  • Tájvédelmi szempontból, ahogy maga mesélte: „Komoly összegeket emésztett fel már csak az is, hogy legalább körülöttem megóvjam a régi Badacsony hangulatát. Tőszomszédságomban egy több mint kétszáz éves pincét és présházat akart megvenni és lebontani a német vevőjelölt, hogy aztán egy hatalmas épületet húzzon a helyére. Az utolsó percben sikerült megvásárolnom az ingatlant. Később még két építési telket vettem meg – a rajtuk lévő présházakkal együtt – , amelyekre visszatelepítettem a szőlőt.”
  • Szőlészeti-borászati szempontból a rendszerváltás-körüli évek talán legnagyobb stratégiai kérdése volt a hazai fajtaválaszték újratervezése. Sokan voltak azon a véleményen, hogy a külföldön jól ismert sikeres, népszerű fajtákat kell – olcsóbb árfekvésben – piacra dobni. Szeremley Huba viszont már a kezdetektől azt tartotta, hogy egyetlen külföldit sem fog különösebben érdekelni, hogy milyen a világon az ezredik Chardonnay vagy Cabernet sauvignon. Nekünk azt kell megmutatni, hogy milyen sajátságos hazai különlegességeink vannak. Ezért aztán addig nem nyugodott, amíg fel nem kutatta a Badacsonyban még megtalálható Bakatort, amit aztán eltelepíthetett olyan kiveszőben levő egyéb hungarikumokkal együtt, mint a Kéknyelű, a Budai zöld, Szürkebarát. Feltámasztotta, és magas színvonalon előállította a „Szemelt Rizlinget”, ezt a nagyszerű Olaszrizling – Rajnai rizling házasítást.

Mindent összevetve ma már elég nyilvánvaló, hogy Szeremley Huba példaadó, meghatározó szerepet töltött be a rendszerváltás utáni magyar borászat megújulásában. Mindazonáltal munkássága semmiféle elismerésben nem részesült, holott mindenképpen rászolgált.  Kérdés, hogy ezen a téren még lehet-e tenni valamit?

(Dékány Tibor)

A kóstolt muzeális borok nagy része a Szeremley birtokot vezető Szeremley Lászlónak köszönhetően volt elérhető az emlékkóstolón, illetve Demeter Ervin miniszter úr saját készletéből történő felajánlásából, továbbá Szeremley Huba privát gyűjteményéből is kóstolhattunk különleges tételeket.A szervezők köszönik a nagyvonalú felajánlásokat.

Kóstolt borok listája:

ÚJBOROK & „BARÁTI” BOROK

Demetervin (Mád, Tokaj): Úrágya hárslevelű pezsgő 2017 magnum method traditionelle

Szeremley Birtok: Balatonbor 2021

Szeremley Birtok: Muscat Ottonel 2017

Jakab Péter: Vulcanus 2021

Németh Pince (& Krizma): Nagyapa bora 2020

ÓBOROK („MUZEÁLIS” BOROK)

Szeremley Birtok: Budai Zöld 2011

Szeremley Huba: Bakator 2008 (Piros Bakator, fehérbor)

Szeremley Huba: Szeremley Hableány 2004 (Pinot noir–Budai zöld „gyöngyöző”)

Szeremley Huba: Ottonel Muskotály 2003

Szeremley Huba: Szemelt rizling 2003

Szeremley Huba: Irsai Olivér 2001 (magnum)

Szeremley Huba: Pinot gris 1998

Szeremley Huba: Badacsonyi Menyegzős 1998 (Szürkebarát–Kéknyelű)

Szeremley Huba: Szürkebarát 1997

Szeremley Huba: Olaszrizling 1996

Szeremley Huba: Zeusz (?), 199?

Szeremley Huba: Rajnai rizling 1996 (magnum)

Szeremley Huba: Echo 2009 (vörös házasítás)

Szeremley Huba: Bakator 2008 (Kék Bakator, vörösbor)

Szeremley Huba: Soproni Kékfrankos 2000

Szeremley Huba: Othello 1998 (magnum)

KÉKNYELŰ VERTIKÁLIS

Szeremley Huba emlékbor – Badacsonyi Kéknyelű 2021 (közösségi bor, tartályminta)

Váli Pince: Badacsonyi Kéknyelű 2021

Laposa Birtok: Kéknyelű 2019

Váli Pince: Badacsonyi Ágyús Dűlő Kéknyelű 2019

Szeremley Huba: Kéknyelű 2006
Szeremley Huba: Kéknyelű 2000 / 2001
Szeremley Huba: Kéknyelű 1997 / 1996 / 1995
Szeremley Huba: Kéknyelű 1994 / 1994 magnum

KÉSEI ÉDES BOROK

Szeremley Huba: Olaszrizling kései édes 2000

Szeremley Huba: Zeusz kései édes 2000 / 1999
Szeremley Huba: Zeusz kései édes 1998 / 1997