A Tagyon 730 Bormanufaktúra az Ősszel is Balatonon

Osszel is Balaton Tagyon Bormanufaktura fotoBozzaiAttila ATI6836 3

November ötödikén sikeresen lezajlott az Ősszel is Balaton sétáló borkostoló és mesterkurzus, az eseményről elkészült kisfilmet itt tekinthetik meg. Az eseményen alkalmunk volt a kiállító borászokkal beszélgetni, a rendezvény kapcsán Maklárki-Kis Balázs, a Tagyon 730 Bormanufaktúra tulajdonosa osztotta meg élményeit az eseményről.

„Nagyon tetszett a rendezvény, ez az első szakmai borkóstoló, amin részt vehetek. Ha tavaly nem találkozunk Bozzai Zsófival, akkor nem lépek erre az útra. Korábban meséltem neki, hogy szeretnénk egy borászatot létrehozni, csak még nincs meg az engedély. És ezután Zsófi megkóstolta egy 2009-es borunkat, és később felhívott, hogy valamikor eljönne megnézni a többit is. Tavasszal kimentem Amerikába, így ez akkor nem igazán tudott összejönni, de végül augusztusban sort kerítettünk rá, és végigkóstoltunk egy evulúciós sort. Nagyon tanulságos volt, tényleg látszódott a fejlődés. Egy 2015-ös borral kezdtük, ami még elég gyenge volt – még nem is a mi szőlőnkből készült, hiszen 2016-ban vettük a birtokot. Amikor elérkeztünk a Cabernet Sauvignonhoz, akkor hívott meg Zsófi erre a rendezvényre, mondván, hogy ezt mindenképpen meg kellene mutatni másoknak is. Így kerültem ide. Egyébként nagyon megoszlott a látogatók véleménye: nagyon sokan a Merlot-t dicsérték rettentően, és főként azt emelték ki benne, hogy megtartotta a lágyságát, a nőiességét, a gyümölcsösségét. Én azt gondolom róla, hogy éppen emiatt kicsit vékonyka, de úgy tűnik, ez sokaknak inkább imponáló volt. Úgyhogy nagyon nagy volt az érdeklődés, nagyon sokan dicsérték a vörösborokat. Olyan érdeklődés volt, amire alapvetően nem számítottam. És azért a visszajelzések is igazolják, hogy valószínűleg jó úton halad a manufaktúra, valahol majd biztosan lesz helyünk. Most kellene foglalkozni egy kicsit a marketinggel, népszerűsítéssel, fejleszteni a csomagolást és a címkét, de mindenképpen érzem a haladást. Úgyhogy bármilyen hasonló rendezvényen nagyon szívesen részt veszek, nagyon jónak és izgalmasnak találom a kezdeményezést.”

A program a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jött létre.

 

VEB