Együttműködési megállapodást kötött az SZTNH és a MATE

Együttműködési megállapodást kötött a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH), valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) a felsőoktatási intézmény gödöllői campusán megrendezett Egyetemi Innovációs Hét megnyitóján.

Kiemelték, az agrárszektorban is lényeges szerepe van a tudatos szellemitulajdon-védelemnek, az együttműködési megállapodás a hallgatók és oktatók ismereteinek elmélyítését szolgálja.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a hetedik felsőoktatási intézmény, amellyel a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a közelmúltban együttműködési megállapodást kötött. A cél ezúttal is az, hogy az egyetemisták tudatosabban kezeljék a létrehozott szellemi tulajdonukat és megtanulják, hogyan tudják azokat hasznosítani.

A megállapodás részeként az SZTNH közreműködik a szellemitulajdon-védelmi ismeretek oktatásában, a szakmai módszertani fejlesztésekben, emellett a felek a hazai innovációs potenciál erősítése, a kutatás-fejlesztés és a technológiamenedzsment színvonalának fejlesztése érdekében közös programokban is részt vesznek.

Pomázi Gyula, az SZTNH elnöke hangsúlyozta, minden eszközük megvan ahhoz, hogy segítsék az egyetemet, szolgáltatásuk teljes portfóliója áll a tanárok és diákok rendelkezésére.

Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora úgy fogalmazott, fontosnak tartják, hogy az egyetemen futó pályázatok, kutatások és szakmai munka eredményeképp piacképes, gazdaságilag és társadalmilag is hasznos találmányokkal bővítsék intézményük szellemi-tulajdon portfólióját.

(Forrás: MTI)