Díjátadó a MATE ünnepi borversenyén

Március 16-án délután tartották a MATE Budai Campusának Dísztermében a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Születésnapi Borversenyének ünnepélyes eredményhirdetését és díjátadóját.  Az eseményen Gyuricza Csaba rektor úr, Nyitrainé Dr. Sárdy Diána főigazgató asszony,  Stumpf István kormánybiztos úr, valamint Dr. Kállay Miklós professzor emeritus értékelték a borversenyt, és átadták a díjakat.

A borverseny értékelése során elhangzott, hogy a színvonal magas volt, az egyetem büszke lehet arra, hogy ilyen sok borászat tisztelte meg azzal, hogy bemutassák termékeiket. A versenyre 219 minta érkezett, ebből 130 fehérbor, 25 rosé, 43 vörösbor, 13 pezsgő- illetve gyöngyözőbor és 8 késői szüretelésű tétel.

Az aktuális világpolitikai helyzetre is reflektált értékelő beszédében Dr. Kállay Miklós professzor emeritus. Mint elmondta, régi igazság, miszerint ha a világ összes államfője borász lenne, akkor nem lenne soha több háborús konfliktus a Földünkön.

A beérkezett bormintákat egyébként öt zsűri bírálta, zsűrinként öt fővel. Ezen kívül a hallgatók is részt vettek a bírálatban, a két hátsó bizottságban ültek.  35 szőlész-borász BSC hallgató is részt vett a feladat elvégzésében, akiknek ez szakmai gyakorlat is volt. Ők pakoltak ki, ők készítettek elő, ők terítettek meg és felszolgáltak. A társaság egyik fele a szünet első felében bort bírál, a második felében kiszolgált és utána cseréltek.

A borverseny elemzését, értékelését követően került sor a díjak átadására. Nem meglepő módon a legtöbbször Nyúlné Dr. Prűhla Beáta, valamint Koch Csaba járult a zsűriasztalhoz az oklevelek átvételéért.  A kategóriagyőztesek Champion díjban részesültek:

Fehérbor kategória: Tornai Pincészet, Somlói Top selection Szent Ilona Olasz rizling 2019

Rozébor kategória: Szentpéteri Borpince, Néró Rozé 2021

Vörösbor kategória: Koch Csaba Villány, Villányi Csanád Cuvée 2015

Késői szüret kategória: MATE Szőlészeti és Borászati Intézet, Badacsonyi Szürkebarát 2015

(DT)