Bakonyi 100 Emlékkongresszus

bakonyi100

Dr. Bakonyi Károly születésének 100. évfordulója és Károly-nap alkalmából, november 4-én a MATE Georgikon Campusán került megrendezésre a Bakonyi 100 Emlékkongresszus. Az Emlékkongresszus fő célja volt Bakonyi Károly életművének és emlékének ápolása. A rendezvény fővédnöki feladatait Dr. Nagy István agrárminiszter vállalta el.

Dr. Bakonyi Károly nemcsak itthon, de nemzetközi körökben is ismert és elismert. A csopaki születésű szakember egész életét meghatározta a szőlő iránti szeretet. Több mint 50 éven keresztül foglalkozott szőlőszaporítással, szőlőnemesítéssel, emellett pedig jelentős oktató munkát végzett a keszthelyi egyetemen. Georgikon 28 nevű alanyával világszerte dolgoznak a szakemberek, de a cserszegi fűszeres szőlőfajta is ismert és közkedvelt.

Az esemény egy ünnepélyes mamutfenyő-ültetéssel vette kezdetét a Keszthelyi Várkertben. A mamutfenyő-csemetét dr. Pálfi Dénes ajánlotta fel. Az eseményen elhangzott, a Da Bibere Zalai Borlovagrend alapító-nagymestere szorgalmas munkával töltötte az életét és mindig lehetett hozzá fordulni. A fa mellett emléktáblát is avattak, amelyet Tüske József esperes szentelt fel.

A Szent Miklós temetőben a családi sírhelynél rótták le kegyeletüket a kongresszus résztvevői. Felelevenítették azt a szerteágazó munkát, amit Dr. Bakonyi Károly végzett élete során. A síron koszorút helyeztek el a Bakonyi család tagjai, valamint többek között a MATE Georgikon Campusának képviselői, a Da Bibere Zalai Borlovagrend, Cserszegtomaj és Keszthely önkormányzata és a különböző szakmai szervezetek képviselői.

Az Emlékkongresszuson felszólaltak:

  • V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos
  • Prof. Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora, az Emlékkongresszus védnöke
  • Dr. Rózsa László, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campus campus-főigazgatója
  • Nyitrainé Dr. Sárdy Diána, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szőlészeti-Borászati Intézet intézetigazgatója, az Emlékkongresszus védnöke
  • Frittmann János, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa alelnöke
  • Ruzsics Ferenc, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke
  • Sáringer-Kenyeres Marcell, Keszthely Város Önkormányzata önkormányzati képviselője
  • Bóna Lajos, a Magyar Növénynemesítők Egyesületének elnöke
  • Szabó Péter egyetemi oktató, a Magyar Tudomány- és Innováció-menedzsment Alapítvány elnöke, a rendezvény főszervezője.

Előadást tartott Bakonyi Judit, Bakonyi László, Pálfi Dénes, Bezerics Csaba, Kállay Miklós és Varga Zsuzsanna. Bemutásra került Dr. Hajdu Edit „A bölcs szőlőnemesítő – Dr. Bakonyi Károly élete és munkássága” című kötete, és sor került a Dr. Bakonyi Károly Emlék-borverseny és címketervező verseny eredményhirdetésére is.

A Borversenyen aranyérmet szereztek az alábbi borok:

  • Frittmann Cserszegi fűszeres, 2021-es évjárat
  • Kunsági Cserszegi fűszeres, 2021-es évjárat, Szentpéteri Borpince Kft.
  • Rizlingszilváni K-3, 2021-es évjárat, MATE SZBI Badacsony
  • Corvinus, 2020-as évjárat, Georgikon Tanüzem

A rendezvényt állandó programok is kísérték: képkiállítás Dr. Bakonyi Károlyról, bor, – és pálinkakóstoló Dr. Bakonyi Károly által nemesített fajtákból, könyv-vásár, de volt lehetőség megkóstolni Keszthely Város Cserszegi fűszeres-mandulás tortáját is.