Turizmus Világnapja: változatlan célok, megújult eszközrendszer

A Turizmus Világnapján fontos kiemelni, hogy összefogással és közös stratégia mentén rekord szezont zárt a belföldi forgalom. A Magyar Turisztikai Ügynökség továbbra is minden eszközével azon dolgozik, hogy a hazai szálláshelyek, vendéglátóhelyek és attrakciók minél több vendéget fogadhassanak, ezzel is támogatva a magyar gazdaság erősödését.

Magyarország és a magyar gazdaság számára kiemelten fontos, hogy a turizmus megerősödve, versenyképességét megőrizve jusson túl a járvány okozta nehéz időszakon, és hivatást, megélhetést biztosítson több százezer embernek.

Ennek érdekében javában zajlanak a hazai és nemzetközi marketingaktivitások. Az őszi belföldi, országos kampány fókuszában ezúttal a hazai borrégiók állnak, a cél a turisztikai szezon meghosszabbítása és a borvidékek egyediségének, sokszínű kínálatának bemutatása.

Európában és a tengeren túli piacokon folyamatosan futnak a nemzetközi kampányok is, hogy az újrainduló versenyben hazánkra irányítsuk a külföldi turisták figyelmét.

Az őszi és a jövő tavaszi szezont számos nagyrendezvény is segítette és segíti, többek között a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, a Vadászati és Természeti Világkiállítás, az MTV Europe Music Awards díjátadó, vagy a jövő márciusi Bocuse d’Or európai döntő. Szintén jó lehetőségeket tartogat a nemzetközi érdeklődés fenntartására a Visegrádi Négyek magyar elnökségi éve.

A kormány célja, hogy a gazdasági növekedés év végére elérje az 5,5 százalékot. Ebben kiemelt szerepe van a turisztikai ágazatnak, amely tavasz óta megújult stratégia mentén, adatvezérelt módon támogatja a fellendülést.

A célok elérését segíti országszerte az a többszáz fejlesztés is, amelyek a válság ellenére is folytatódtak, hogy európai színvonalú, családbarát, minőségi, négyévszakos kínálat fogadja mind a belföldi, mind a külföldi vendégeket. A Kisfaludy Program keretében 40 új szálloda épül, 14.000 magánszálláshely, közel 600 panzió és 114 strand válik korszerűbbé. Tucatnyi attrakció, kastély, vár és gyógyhely újul meg, kiemelt figyelmet fordítva a fenntarthatóságra, amely kulcskérdés az ágazat fejlődési irányait figyelembe véve.

Összefogással és a közös stratégia mentén a belföldi turizmus idén nyáron újabb rekordokat döntött, soha ennyi magyar ember nem nyaralt még a három nyári hónapban a vidéki Magyarországon, és minden remény megvan rá, hogy már 2022-ben elérjük a 2019-es kiemelkedő év szintjét. Aki mindkét oltást felvette bátran tervezhet utazást őszre és télre is.

A célok nem változtak: Magyarország legyen Közép-Európa vezető turisztikai térsége, a turizmus pedig legyen továbbra is a hazai gazdaság húzóágazata.