Sikeres a kisüzemi pályázati kiírás

Továbbra is a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére irányuló pályázati felhívás az egyik legsikeresebb a Vidékfejlesztési Program felhívásai közül – jelentette ki Nagy István agrárminiszter. Hozzátette: a tavaly októberben megnyílt lehetőség az adottságaik és ambícióik alapján fejlődőképes kisméretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állását segíti.

Nagy István hangsúlyozta, hogy eddig már 2275 őstermelő részére folyósították a támogatás első részletét, ami több mint 4 millió forintot jelent nyertes pályázónként. Így már összesen mintegy 9 milliárd forint segíti a legkisebb termelőként működő gazdálkodókat. Ezt az összeget a pályázók üzemméretük növelése érdekében többek között eszköz- és gépbeszerzésre, ültetvénytelepítésre vagy akár állatvásárlásra is elkölthetik.

Az agrárminiszter emlékeztetett arra, hogy a felhívás keretében 15 000 eurónak megfelelő forintösszegű, 5 évre nyújtott egyösszegű átalány jellegű támogatásra lehet kérelmet benyújtani olyan meghatározott üzemméretű őstermelőknek, mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozóknak és szociális szövetkezeteknek, akiknek életvitelszerű tartózkodási helye, székhelye már a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban vidéki térségben volt. A pályázati pénz elnyeréséhez nem szükséges önerő.

A Vidékfejlesztési Program mezőgazdasági termelők termelési- és értékesítési lehetőségeinek fejlesztését segítő pályázati csomagjának részét képező kisüzemi pályázati kiírás mellett folyamatosan zajlik a helyi termékértékesítést szolgáló piacok fejlesztésére kiírt pályázati felhívásra beérkezett kérelmek értékelése is. Az ugyancsak 2020-ban megnyílt felhívás keretében eddig 94 termelői piac megújítására, fejlesztésére, építésére ítélt meg az Agrárminisztérium több, mint 7 milliárd forint támogatást.

Mind a kisüzemi, mind a termelői piacok megújítását célzó pályázati felhívásokra továbbra is beadhatók a támogatási kérelmek. A felhívások részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg.

(Forrás: AM Sajtóiroda, fotó: Botár Gergely/kormany.hu)