Munkában egy modern kerámia cross-flow szűrő (x)

Szendei Gergővel beszélgettünk és Eiler Attilát, a kiskunmajsai Grape-Vine Pincészet főborászát kérdeztük a Della Toffola CF KN 170 típusú, 170 négyzetméteres felülettel bíró kerámiamembrános keresztáramú szűrővel szerzett tapasztalatairól.

Hogyan kerültetek kapcsolatba?

Szendei Gergő: Valójában borász vagyok, s a világban több országban szereztem borászati tapasztalatot, többek között Olaszországban, ahonnan a Della Toffolával fennálló kapcsolatom ered. Hármunk között az a legfőbb kapocs, hogy mindhárman nagyon hiszünk az innovatív technológiákban. Családi vállalkozásunkat, a Szendei Wine Kft.-t 2018-ban azzal a céllal alapítottuk, hogy Magyarország borászatainak technológiai fejlődéséért dolgozzunk. Ennek keretén belül a szőlőfeldolgozáshoz és borkészítéshez nélkülözhetetlen, egyedi, a Della Toffola csoport által gyártott gépeket segítünk kiválasztani és beilleszteni az üzemi technológiába.

Milyen megfontolások alapján választották ezt a gépet?

Eiler Attila: Cégünknél az innováció mindig jelentős szerepet kapott, folyamatosan figyeljük a borvilág fejlődését és a nyugati partnereinket. Amikor az új palackozóüzemet építettük, innovatív berendezéseket választottunk, amelyekhez nagyon jól illeszkedik ez a fajta szűrési technológia. A gép még az én érkezésem előtt lett beállítva a technológiába, de a használójaként nagyon jó döntésnek tartom a megvásárlását.

Melyik fázisban alkalmazzák a berendezést?

EA: A palackozás előtti utolsó szűrésként. A napi tartályokba érkezik meg a bor, és ezzel a szűrővel szűrjük le abba a tartályba, amelyből közvetlenül palackozni fogjuk, így ez adja a bor végszűrését. Ezt követően a bor már csak egy 0,45-ös gyertyán megy át, hogy a szűrés utáni csővezetékből se kerülhessenek mechanikai szennyeződések a palackba.

Tapasztalatai szerint milyen előnyei vannak a technológiának a hagyományos szűrési megoldásokhoz képest?

EA: A berendezés nagyfokú stabilitást ad a végszűrésnek. Nagyon tisztára szűrt bort kapunk, amellyel már könnyű dolgozni. Emellett nem keletkezik elhasználódott lap vagy gyertya, amit hulladéktárolóba kellene szállítani. Ha időszűkében vagyunk, akár derítési aljról leszínelt borból is abszolút palackozható bort tud szűrni, természetesen ilyen esetben lassabban, mint ha előzetesen kovaföldszűrtünk volna.

Mennyire bonyolult a kezelése, működés közben igényel-e emberi felügyeletet?

EA: Nagyon egyszerűen kezelhető, bárki meg tudja tanulni. Teljesen automatizált a működése: jelenlét nélkül szűr, ezt követően pedig a mosási technológia is automata rajta. Akár este hat vagy nyolc órakor is elindíthatok egy szűrést, a gép pedig teljesen magától megy, és jól végzi a dolgát. Nagyon sok biztonsági elemet építettek bele, hogy maga a gép és a betétek ne sérülhessenek meg. Ha bármilyen rendellenességet észlel, azonnal leáll, és várja az utasítást. Emellett lehet hozzá venni olyan kiegészítőt, amellyel telefonról koordinálható a szűrés és a mosás is.

Minden borukhoz alkalmazható a berendezés?

EA: Igen, minden bort ezzel szűrünk a száraztól az édesig, a fehértől a vörösig. Reggeltől estig folyamatosan megy a gép, és szűrjük az aznap vagy másnap palackozandó borokat. A kapacitás természetesen a bor viszkozitásától is függ: száraz borok esetében mintegy másfélszerese a szűrési sebesség, mint édes boroknál, de még az utóbbiak esetében is bőven meghaladja a várakozásainkat. Számszerűen az édes vörösborok esetében óránként 80-100 hl, míg száraz fehérborok esetében akár 170 hl szűrési kapacitásról beszélhetünk. A berendezés nagy előnye gazdasági szempontból, hogy a segítségével pontosan meg lehet tervezni a palackozási ütemezést, ami számunkra kiemelten fontos, hiszen naponta több száz hektoliter bort palackozunk.  www.szendeiwine.hu (X)