Vinitaly 2021: újraindítás az üzlet nevében

Vinitaly

2021.június 20-23. között a Veronafiere 300.000 négyzetméteres területén biztonságos és magas minőségű nemzetközi kiállítást terveznek az 54. Vinitaly alkalmából, melyre alternatív forgatókönyvekkel is készülnek a szervezők. A 10. OperaWine-ra június 19-én kerül sor.

A rendezvényt az iparág újraindításának, valamint az elmaradt személyes kereskedelmi találkozók pótlásának szentelik. Maurizio Danese, a Veronafiere igazgatója elmondta: idén arra kérnek majd mindenkit – szervezőket, cégeket, intézményeket és a médiát -, hogy az olasz bor világban játszott központi szerepét hirdessék.

A Veronafiere partnerhálózatán és nemzetközi képviselőin keresztül folyamatosan követi a kulcspiacain zajló eseményeket, valamint a hatóságokkal is kapcsolatban áll. A kiállítási regisztráció határidejét április 12-ére tolták ki, emellett pedig két vonalon követik az eseményeket.

A beutazó vásárlók és kereskedők esetében az ICE Olasz Kereskedelmi Ügynökséggel közösen jelentős befektetéseket eszközöltek annak érdekében, hogy a projekt rugalmas lehessen az elkövetkező négy hónap történéseinek tükrében. Ennek keretében európai kulcspiacaikra, valamint belföldi kereskedelmi partnereikre összpontosítanak. Ha a körülmények kedvezőek lesznek, az Európán kívüli – elsősorban USA-beli – szakemberek felé is nyitnak. A cél, hogy a vásárlók és a hálózatok üzemeltetői eljöjjenek a rendezvényre. Ennek érdekében március folyamán a cégekkel való egyeztetésekre és a piaci kapcsolatok fejlesztésére fókuszálnak.

A kiállítási standok és területek biztonságos áttervezéséhez ingyenes konzultációt és tanácsadási szolgáltatást biztosítanak. A középpontban a biztonság áll, teljes összhangban az Aefi (Vásárközpontok és Üzleti Vásárok Olaszországi Szövetsége) által kiadott, és a Veronafiere által továbbfejlesztett protokollal. A Vinitaly kiállítási területének terve önmagában is követi majd a biztonsági szabályokat, emellett a kiállító cégek részére építészek bevonásával ingyenes támogatást nyújtanak a biztonságos standok tervezéséhez és kivitelezéséhez. Ezzel párhuzamosan a biztonságos napi beléptetést biztosító rendszert is véglegesítik. A terek és a felszerelés folyamatos fertőtlenítése mellett 400 térfigyelő kamera és valósidejű tesztek végzésére alkalmas orvosi központ is a biztonságot szolgálja majd. A légkondicionáló rendszert is fejlesztették, hogy a légcserét, a hőmérsékletet és a páratartalmat a legszigorúbb szabványok szerint legyen képes biztosítani.