Elhunyt Malya Ernő

Életének 84. évében elhunyt Malya Ernő szőlész-borász, akit 2002-ben „Az év bortermelője” díjjal ismertek el.

Malya Ernő 1936-ban egy Békéscsaba környéki szlovák nemzetiségű faluban, Tótkomlóson, molnárcsaládban született. Az orosházi érettségi után diplomata pályára készült, ám 1954-ben nem jutott be a Külügyi Főiskolára. Kertésznek állt, és a főiskolán tetszett meg neki a szőlészet. Annyira, hogy 1960-ban megszerzett diplomáját egyetlen percre sem hagyta kihasználatlanul: előbb Kiskunhalason, majd Szigetcsépen, végül 1994-től nyugdíjba vonulásáig Tök községben, a Nyakashegy Kft.-nél borászkodott.

Mérnökien precíz és alázatos bormester volt, azok közé tartozott, akik képesek voltak felvenni az új idők diktálta tempót, mesteri szinten űzve a reduktív technológiát. Keze alól számtalan kiváló szakember került ki, s hazai és nemzetközi versenyeken szerzett érmek dicsérték szakmai hozzáértését.

(Forrás: Borkultúra Nkft.)