Alig néhány olyan hagyományos szőlőfajta van hazánkban, amely a történelem viharos vizein keresztülhaladva a mai napig megtalálható az ültetvényekben, így igazi megbecsüléssel adózunk azoknak, akik a Kadarka termesztését – annak minden nehézségével együtt is – folytatják. Jóllehet, eredetét illetően megoszlanak a vélemények, a fajta régóta itthon van a Kárpát-medencében, valamint fontos része a szőlő- és borkultúránknak. Történetének felderítése igazi kihívás; nem is vállalkozunk rá, viszont azt bemutatjuk, hogyan próbáltak a múlt Kadarka-ismerői rendet tenni a kadar-kavalkádban.
A KADARKA ELŐTT…
A Kadarka megjelenése a hazai ültetvényekben szőlőtermesztésünk egyik fontos mérföldköve, mert ugyan érkezése előtt is termesztettünk kék bogyójú szőlőfajtákat, mégis innen eredeztetjük vörösborkultúránkat. A török hódoltság előtti időszakból számos utalást találunk arra, hogy sötét bogyójú fajtákat is termesztettünk. Egy 1480-as, Podolinban kelt okiratban már feltűnik a veres bor kifejezés, és később Oláh Miklós esztergomi érsek is beszámol a hazai fehér- és vörösborkészítés arányáról. Szikszai Fabricius Balázs 1590-es Nomeclatura című szójegyzéke már mind a vörös bor, mind a kastély bor kifejezéseket tartalmazza. Ezt követően az 1600-as évek oklevelei is tanúsítják a vörösbor készítését. A nagyalmási vár felszerelésének és bútorzatának 1627-es lajtroma is veres borokat említ. Talán a vörösborkultúra terjedését jelzi, vagy csak egy ügyes kertészeti praktika, hogy Lippay János Posoni kert című könyvében azt ajánlja, hogy ha a fehér liliomot vörösre szeretnénk változtatni, áztassuk a hagymákat vörösbor seprőjébe, majd ültetés után öntsünk rájuk újabb adagot, így annak veres virágja leszen. Evlia Cselebi török utazó beszámolói ugyancsak arra utalnak, hogy a fehér fajták mellett bizonyos városok a vörös fajták termesztéséről is híresek voltak. Gyöngyös bemutatásakor például ezt írja: Rózsaszínű, fehér és zafírhoz hasonló sárga borai vannak, melyeket hosszúkás edényekben küldöznek ajándékul megízlelés végett, majd Debrecen esetén is a város vörös és fehér szőlőjét és Versencz kék ízletes szőlőjét és csípős borát említi. A ránk maradt leírások alapján azonban a korabeli fajták nem lehettek túl népszerűek. A Vadfekete fajtáról – mely Szikszai szójegyzékében is megjelenik – úgy tartották, hogy a Balkánról érkezhetett, bora savanyú és fanyar volt, egyes vélekedések szerint hazánkban végül épp a Kadarka szorította ki.
A cikk folytatása a Bor és Piac magazin 2019/7–8. számában olvasható, szerzői: Bodor Péter, Varga Zsuzsanna, Bálo Borbála (SZIE). A lap itt rendelhető meg kedvezményesen.
