Luxusaukció a Napa völgyben

Az 1981 óta megrendezett Auction Napa Valley „a boros jótékonysági események Super Bowl-ja”, ahol semmilyen túlzás sem meglepő.

A rendezvényen borászok, sztárséfek, hollywoodi hírességek és gazdag borrajongók gyűlnek össze üdvözölni egymást, jót enni-inni, és licitálni a borokra, amelyek bevétele – eddig összesen 185 millió dollár – a helyi közösség jótékonysági programjait támogatja.

Itt nem meglepő, ha egy kicsit túl sok rosét kortyoló vendég összeesik a borásszá avanzsált egykori autóversenyző, Danica Patrick fogadásán, vagy ha egy nemrég végzett egyetemista 280 000 dolláros licitet tesz egy Aston Martinra, amit az édesanyja fizet ki.

A 2019-es esemény, amelyet május 30. és június 2. között rendeznek, a szokásosnál is nagyobb feljajtással zajlik majd, ugyanis a régió borászatainak kereskedelmi szervezete, a Napa Valley Wintners idén ünnepli alapításának 75. évfordulóját. Ezért két sztárt is szerződtettek: a szombat délutáni rendezvényt Katy Perry popsztár fellépése nyitja majd meg, az árverést követően pedig a főzőmédia sztárja, Ayesha Curry készíti majd el saját barbecue-különlegességeit. A cél az, hogy megdöntsék a 2014-ben beállított, 18,6 millió dolláros bevételi rekordot.

A rendezvény –a számos sztár és a limuzinos érkezés ellenére – nem túl formális: elegáns-vidéki öltözékben, szalmakalapban látogatható a legkényelmesebben. Csütörtökön és pénteken a borászok tartanak vacsorákat, péntek délután hordós aukció, e-aukció, szombaton pedig a nagy árverés, vacsora és party kap helyet. A hordós aukción 112 helyi tételre lehet licitálni. A többségük 2017-es Cabernet, ami sehol máshol nem is lesz elérhető. Az árverés sajátossága, hogy itt nem a legtöbbet kínáló visz mindent, hanem a tíz legmagasabb licit gazdája egyenként kap egy-egy kartonnal a borból. Az árak így is el tudnak szállni, tavaly például a VGS Chateau Potelle Fourmeaux Cabernet-alapú küvéjéért palackonként közel 1000 dollárt fizettek a vevők.

A szombati nagy árverésre idén 30 tétellel készülnek, amelyek között exkluzív élmények, egzotikus utazások, ékszerek, valamint helyi borritkaságok is megtalálhatóak. A Continuum borászat például kilenc napos olaszországi örökség-túrát ajánlott fel, látogatással a Sixtusi kápolnába, a Bulgari-gyűjteménybe és az Ornellaia borászatba. Az Opus One a Rothschildokkal szervez vacsorát a Chateau Mouton-Rothschild-ban; a Rudd birtok a Chateau Petrus-be visz el, ahol Olivier Berrouet borásszal lehet találkozni; míg a Colgin Cellar ajánlata a párizsi Cheval Blanc szálloda, ahonnan helikopterrel viszik a szerencsés licitálót Christian Dior normandiai birtokára.

(Forrás: Bloomberg/The Edge Markets, fotók: Alexander Rubin for Napa Valley Vintners)