A kereskedelmi kategória díjátadójával kezdődött meg a 20. Gyulai Pálinkafesztivál

gyula 20 pelsőczy

A Brillante 2019 pálinka- és párlatverseny kereskedelmi kategóriájának eredményhirdetésével megkezdődött a 20. Gyulai Pálinkafesztivál. A fődíjat a Tuzséri Pálinkamanufaktúra Kft. 2017-ben főzött Tuzséri Szilvapálinkája érdemelte ki.

A pálinkamanufaktúra egyben elnyerte a legeredményesebb kereskedelmi pálinkafőzde díját is, valamint azt a lehetőséget, hogy megmérettesse magát az Érték és Minőség Nagydíjért később induló versenyen.

Az eredményhirdetés során átadták a Pannon Gasztronómiai Akadémia által újonnan alapított, Magyar Pálinkaválogatás elnevezésű elismerést is. Az első helyet a Gyulai Pálinkamanufaktúra Kft. által készített szomolyai cseresznyepálinka érdemelte ki.

Bora Imre fesztiváligazgató elmondta, hogy az idei esztendőben tovább növekedett a versenyző párlatok száma. Összességében 1176 mintát küldtek be a főzők, közülük 180 minta érkezett a kereskedelmi főzdéktől. A párlatokat, amelyek csak sorszámmal voltak ellátva, szakmai zsűri értékelte.

A díjátadó ünnepségen Nagy István agrárminiszter kiemelte, hogy az elmúlt évek erőfeszítéseinek eredményeként ma már a pálinka szó oltalom alatt áll az egész Európai Unióban, egyedi minőséget és hungarikumot is jelent. A 2017-et megelőző években a kereskedelmi főzdék által forgalomba hozott pálinka mennyisége ugyan kis mértékben, de folyamatosan növekedett.

Tavaly az előző évhez képest 30 százalékos növekedés volt tapasztalható, így több mint 5,5 millió palack került forgalomba. Évről évre növekszik a bejelentett magánfőző berendezések száma is – tette hozzá a miniszter.

Az eredményhirdetést követően tartották a pálinkalovagrendek felvonulását, majd a Magyar Pálinka Lovagrend lovagavatását. Idén lovaggá avatták Jakab Istvánt, az Országgyűlés alelnökét.

A pálinkafesztivál nyitónapján bemutatták a Kárpát-medencei Nemzeti Összetartozás Pálinkáját is, amely magyarországi pálinkákból és határon túli párlatokból készült. A tavaly életre hívott kezdeményezés keretében minden évben más gyümölcsöt választanak, az idei esztendő a szilva éve. A különleges párlatot megszentelik, majd sorszámozott, félliteres palackokba töltik, és a Kárpát-medencei magyarságért sokat tevők kapják meg ajándékként.

A fesztivál hivatalos megnyitóját este tartották a Várkertben, majd a szintén húszéves Magna Cum Laude zenekar adott koncertet.

(Forrás: MTI, Agrárminisztérium, fotó: Pelsőczy Csaba)