Somlói borverseny 2019

Tegnap zajlott az ország legkisebb borvidékének, a Nagy- Somlónak a borversenye Celldömölkön. A 84 benevezett bort 3 bizottság bírálta 100 pontos bírálati rendszerben. A hagyományos fajtákon felül igazi különlegességek is szerepeltek, például Rizlingszilváni vagy Pátria. Főszerkesztőnk, Bozzai Zsófia is a bírálók között volt.

Baráth Sándor, a verseny elnöke elmondta, hogy a somlói borok néhány perces levegőztetés után más arcukat mutatják, ezért érdemes pár percet a pohárban hagynunk őket kóstolás előtt, hogy nyíljanak. Véleménye szerint ahogyan mindenkinek, a borvidéknek is van hova fejlődni.  A tavalyi 63 mintához képest az idei kb. 20%-kal több 84 tétel egy elvárható mintaszám. Nagyjából 30-an palackoznak bort a vidéken, a palackozó borászatok 70-80%-a nevezett. De volt olyan nevező is, amely családi fogyasztásra vagy barátai kínálására készít borokat, illetve a házától közvetlenül értékesíti azt.

Megkérdeztük a bizottságok elnökeit, mi a véleményük a résztvevő borokról, a hozzájuk tartozó harmadrésznyi mezőny alapján.

Dr. Szőke Barna tapasztalata szerint többségében szép tételekkel lehet találkozni a versenyen, annak ellenére, hogy nem országos borversenyről van szó. A 80 pontos átlagot tudta mutatni a borvidék. A vizsgált 28 borból 3-4 kiemelkedő tétel volt, Juhfark, Furmint, Hárslevelű fajtából – ezek a 90 ponthoz közelítettek. Ha fajtajelleget és a terroir jegyeket nézzük, a Somlói borvidéken mindenképp az utóbbi az, ami hangsúlyosabb. Volt néhány rendhagyó tétel is a bizottságban, például egy Valentin nevű szőlőfajta, ami 70 pont felett szerepelt, nagyon szép gyümölcsös illattal rendelkezett. Az íze talán egy kicsit szerényebb volt, de ha csak az illatát néznénk, több pontszámot kapott volna. Volt még egy késői szüretelésű Furmint, ennek pedig az illata szerényebb, és az íze volt finomabb, gyümölcsösebb.

Kulka Gábor így jellemezte a versenyt: „Régebben sokat jártam a somlói borversenyre, szeretem is a somlói borokat. Változatos kép volt, de tudtam jó néhány aranyat adni. Az Olaszrizling sorozatból találtam a legszebbeket. A Juhfark itt talán egy kicsit visszafogottabb volt; egy-két bornál szépen mutatkozott a fajtajelleg, de egyik sem volt olyan szépen érett. Furmintokból már kevesebbet találtunk, a Hárslevelűből is csak két borunk volt. Volt néhány különleges fajta (Tramini, Cserszegi fűszeres) is, de ezek elég szolidak voltak. Összességében elmondható, hogy átlagosan szerepeltek a tételek, az Olaszrizling viszont biztató volt.”

 

Konkoly Mihály így foglalta össze a véleményét: „A celldömölki városháza dísztermében, profi szervezés mellett került sor a borversenyre, amire magas elvárásokkal érkeztem. Meglehetősen vegyes volt az összkép a mi bizottságunkban. A 28 általunk bírált borból találtunk olyat, amelyet bármikor, bárkinek jó szívvel ajánlanék és magam is fogyasztanék. Ezektől nem sajnáltuk az aranyérmet. Az érem másik oldala elkeserítő. Sajnos nem kevés erjedési hibás, öreg hordós, öreg pincére emlékeztető illathibás borral is találkoztunk. „