Egy bűbájos hétvége Tarcalon

Április 26‒28-án rendezik meg az idei Tarcali Tavasz ‒ Bűbájos Hétvégét. Tokaj Hegyalja egyik legősibb településén idén immár negyedik alkalommal, ismét pezsgő hangulatú tavaszi hétvégére csábít mindenkit a bor, némi bűbáj és a helyi közösség! Tokaj-Hegyalja nagyszabású szezonnyitó eseményén nyitott pincékkel, különleges mesterkurzussal, a közösségi Tarcal Bor harmadik évjáratának ünnepélyes bemutatójával, koncertekkel, előadásokkal, boros-piknikes vezetett dűlőtúrával, gasztronómiai kavalkáddal és megannyi izgalmas programmal várják a helyiek a látogatókat! Idén vendég borvidék Toszkána lesz.

Dr. Dankó József, tokaji történelem tanár Genius loci című tanulmányában is rámutatott, hogy Tarcal különös földrajzi és táji adottságokkal rendelkező pontja a világnak. Egy kicsit hegy, egy kicsit Alföld, egy csipet mediterráneum, egy csipet bűbáj. Tavasszal, amikor a szőlővesszőkön még csak zsenge levélkék bontogatják magukat, az emberek is egyre jobban nyitnak a szépség, a bűbáj és az örömök befogadására. Ebből kínál ez az immár hagyományossá vált tarcali rendezvény egyre többet. Ezen a szép tavaszi hétvégén nemcsak a helyiek szíve, hanem pincéik is nyitva állnak majd, ahol az aszú és a száraz borok, a furmint és a hárslevelű rajongói is megtalálják majd kedvenc boraikat!

A rendezvény szervezői változatos programokkal (bor- és kávékóstolóval, élőzenével, helytörténeti előadással és sétával, színházi előadással, dumaszínházzal, túrával, tábortűzzel, valamint nemzetközi gasztronómiai különlegességekkel) várják a látogatókat.

A rendezvények fő helyszíne a Hatputtonyos Borfalu.
Nyitott pince és további kultúrprogram helyszínek:

  • Basilicus Borkultúra Központ
  • Barkland Borászat
  • Dorogi testvérek
  • Gróf Degenfeld Szőlőbirtok
  • Kikelet Pince és Ízműhely
  • Kern Pince
  • Majoros Birtok és Borbár
  • Matyisák-Vízkeleti Pincészet
  • Myrtus Pince
  • Pataky Borporta
  • Tokajicum Borház
  • Volt Császári Birtokközpont és Pince- Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet
  • Terrapolis (Kert és Asztal)

A történetírás tanúsága szerint Könyves Kálmán király 1100-ban éppen Tarcalon jelentette ki és foglalta törvénybe: „A strigákról pedig, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálat ne tartassék.” Az akkori Európa egyik legfelvilágosultabb, legműveltebb királyának intézkedései túlnyomórészt a kereszténység megerősítését szolgálták. Az ártó, vérszívó boszorkányok létezését természetesen a rendezvény szervezői is tagadják, viszont úgy vélik, néha jól jön egy kis bűbáj, finom női praktika, hétköznapi varázslat ahhoz, hogy izgalmasabbá, élhetőbbé tegyük az életünket.

Néhány lelkes tarcali lakos, borász és vállalkozó szellem az önkormányzattal egyetértésben felismerte: a település megismertetéséhez, turisztikai célponttá alakításához összefogásra van szükség. Ezért jött létre a Tarcal Bor és Kultúra Egyesület, amelynek rendezvényét, a Bűbájos Hétvégét nem véletlenül tartják éppen a május elsejéhez legközelebbi hétvégén. Ez a dátum különleges, mert    bizonyos hiedelmek szerint ekkor volt a „boszorkányszombat”, a régi szép magyar hagyomány szerint május elsejére virradó éjszaka a legények szalagokkal díszített „májusfát” helyeztek a választott leány kapujához, így adván a lány tudtára érzelmeiket, valamint azért is, mert közel van anyák napja.

(Forrás: Tarcal Bor és Kultúra Egyesület)