Huszonegy bort választottak a Külügyminisztérium idei borválogatásába

Budapest, 2019. március 1. Válogatott borok a Külgazdasági és Külügyminisztérium 2019-es borválogatásának bemutatóján a minisztériumban 2019. március 1-jén. MTI/Kovács Tamás

Huszonegy magyar bort választottak a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) borválogatásába, a magyar termőhelyek jellegzetességeit jól bemutató borcsomagok Magyarország külképviseletein erősítik a magyar borról kialakult képet.

A KKM borválogatását 2011-ben állították össze először hasonló keretek között, majd 2014-től minden magyar külképviseletre eljuttatják – idézte fel a tárca pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Menczer Tamás államtitkár. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsán keresztül szétküldött felhívásra 130 pincészet küldhetett két-két mintát, a zsűri ezek közül válogatta ki a huszonegy tételt.

A borsort két kategóriába sorolták: a presztízsborokat ültetett vacsorákon kínálják vagy ajándékként adják majd, a party csomagba tartozó tételeket pedig a nagyobb létszámú diplomáciai fogadásokra szánják.

(MTI)