A Szikra Borászati Kft. bővítette kapacitását

Bővítette kapacitását a nyárlőrinci Szikrai Borászati Kft. a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nyert csaknem 180 millió forint támogatásból – közölte a Bács-Kiskun megyei társaság.

Az 50 százalékos támogatással megvalósult projekt a cég versenyképességének növelését szolgálja.
A cég tájékoztatása szerint a fejlesztéssel a kapacitás háromszorosára nőtt: eddig óránkénti 2000 flakont tudtak megtölteni, most 6000-ret. Ideális esetben 2,3 millió PET palackot tölthetnek meg havonta.
Tavaly 19,7 millió palack termék hagyta el a gyártósorokat. Az új PET-palackozó gépsor lehetővé teszi, hogy a szénsavas és szénsavmentes termékekhez sem kell a jövőben tartósítószert alkalmazni. Emellett lehetővé vált, hogy a piaci igények alapján különböző méretű és formájú palackokat alkalmazzanak – ismertették a közleményben.
A fejlesztés része volt egyebek között egy napelemes rendszer, valamint egy göngyölegtároló épület létesítése is.
A cég 118 embert foglalkoztat, a dolgozói létszám tizenhárommal nőtt 2017 június 30. és 2018. június 30. között.
A Szikrai Borászati Kft. magyar tulajdonban áll, több mint 60 éves. A vállalkozás profilja kezdetben a szőlőfeldolgozás és a borászat volt, minőségi és asztali borok mellett foglalkoznak vermut- és pezsgőgyártással is. Az értékesítés nagy részét azonban ma már az egyéb élelmiszeripari termékek adják, legismertebb termékük a Piroska gyümölcsszörpcsalád és a Tini alkoholmentes pezsgőcsalád.
A nyárlőrinci Szikrai Borászati Kft. tájékoztatása szerint a cég értékesítési nettó árbevétele 3 milliárd 116 millió forint volt 2017-ben, 19,15 százalék a boripari termékek értékesítéséből származott, 66,78 százaléka a palackozott szörpök, gyümölcslevek, üdítőitalok eladásából. A fennmaradó 14,07 százalékot ipari szolgáltatások nyújtása, és áru-értékesítés adta.
Az exportértékesítés árbevétele 2017-ben meghaladta a 307 millió forintot. Fő piacuk Szlovákia, Románia, Lettország és a Cseh Köztársaság, valamint szállítanak Kanadába, Szerbiába, Hollandiába, az Egyesült Királyságba, Írországba és Olaszországba is. (forrás:MTI)