Új kézbe kerül a szőlő-bor ágazat

2014 03 06

A Miniszterelnöki Hivatalból származó információk szerint Nagy Istvánt, az FM jelenlegi parlamenti államtitkárát kérte fel földművelésügyi miniszternek a miniszterelnök.

Dr. Nagy István 1967 október 6-án született Újfehértón. Első diplomáját a Pannon Agrártudományi Egyetemen Agrármérnökként szerezte, később a Budapesti Műszaki Egyetemen mérnök-tanári képesítést szerzett, 2007-ben a  Nyugat-Magyarországi Egyetem kapott PhD fokozatot. Nős, két gyermek édesapja. Dolgozott a Vám- és pénzügyőrségen, ezután mérnök-tanárként, adjunktusként és a Cserháti Imre kollégium igazgatójaként is. 2008 óta a Nyugat-Magyarországi Egyetem címzetes egyetemi docense.

Politikai pályája színes. A rendszerváltás előtt az MDF soraiban indult, egészen 1999-ig, amikor is a FIDESZ MPP tagja lett. 2006-tól Mosonmagyaróvár alpolgármestere. 2013-tól pedig a Mezőgazdasági bizottság tagja, valamint a Mezőgazdasági bizottság hatáskörébe tartozó törvények végrehajtását, társadalmi és gazdasági hatását figyelemmel kísérő albizottság tagja.

elnok