Koch Csaba Kadarka-történelmet írt

A XXIII. Kadarka Nemzetközi Borversenyen a legmagasabb elismeréssel, Champion-díjjal tüntették ki Koch Csaba 2015-ös kadarkáját. A hajós-bajai borász mióta kadarkát termel, minden évjáratával Champion díjat kapott valamelyik nemzetközi megmérettetésen.

„Hiszek abban, hogy gondos, a környezetet nem terhelő szőlőtermeléssel, tiszta, figyelmes pincemunkával megjeleníthető a kadarka igazi arca, amit mifelénk a bácskai talaj és a bőséges, éltető napsütés is segít” – magyarázza Koch Csaba, mi állhat a sikersorozat mögött. Mióta ugyanis a korábban már az Év Pincészete elismeréssel is megtisztelt borász kadarkát termel, sorra kapja az aranyérmeket ilyen fajtájú boraiért. Szűztermése, a 2011-es évjáratú kadarka a legmagasabb pontszámmal (94,5 ponttal) hozta el a csúcsdíjat a 2013-as nemzetközi kadarkaversenyről – a második helyezett akkor a kadarkaprofesszornak is hívott Balla Géza lett. A sikerek követik egymást azóta is: 2012-es és 2013-as évjáratai a Vajdahunyadvárban megrendezett meghívásos nemzetközi kadarkaversenyen nyerték el egy-egy évben a Champion díjat, és választották meg őket Az Év Kadarkájának. Az egyetlen díjmentes évjárat a 2014-es, ám ez is csak azért, mert a csúcsminőség iránt elkötelezett Koch Csaba abban az évben nem készített kadarkát… A 2015-ös évjárat azonban újra nagyot szólt: ezt érdemesítették Champion-díjra a napokban megtartott borversenyen. A Vándordíjat a tavalyi Nagydíjas, Brunyai Árpád, a B.A.S.F. Hungária Kft. által felajánlott kerámiatálat Növényi Norbert olimpikon adta át.

A második legszebb Kadarka a Gere Tamás és Zsolt Pincészete 2015-ös Villányi Kadarkája, melyet Dr. Buza Péter, a Kadarka Kör Főkadarnagya külön Diplomával is jutalmazott.

A harmadik legszebb Kadarka díját idén a villányi Jekl Béla 2015-ös Kadarka bora nyerte el.

A Szentendrei Kadarka Kör „Legszebb Siller Bor” különdíját a Schieber Pincészet 2017-es bora érdemelte ki.

Kiskőrös Város Polgármestere a Vass-Bor Kft. 2016-os Kadarka borát, Kiskőrös Város Hegyközsége a Szentpéteri Borpince 2017-es Kadarka borát, a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend az Akker-Plusz Kft. 2017-es Kadarka borát jutalmazta különdíjjal.

Hetényi József szaporítóanyag-előállító 500 db Kadarka klón gyökeres dugvány vesszőt ajánlott fel Krsatek Tamás 2017-es aranyérmes Kadarka boráért.

Az István Borház plakettjét, a „Legszebb Cuvée” különdíjat a Besenyei Borház 2012-es Kadarka – Pinot Noir cuvée-je kapta.