Márciusban nyílik a Prowein 2018

A ProWein előkészületeiről Marius Berlemann vásárigazgató tájékoztatta Budapesten a magyar szaksajtót.  A jövő évi eseményt beharangozó sajtótájékoztatón részt vett dr. Kiss Eliza, a Földművelésügyi Minisztérium borágazati feladatokért felelős miniszteri biztosa és Gál Péter, az FM eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára is.

A jövő évben március 18-a és 20-a között várja a látogatókat a ProWein. A borok és szeszes italok szakvására a világ minden tájáról érkező több mint 6.600 kiállítója már lefoglalta a kiállítás teljes területét. A világ valamennyi jelentős termővidéke bemutatkozik a szakvásáron, hogy átfogó képet nyújtson a borok világpiaci kínálatáról. Ezt egészíti ki hozzávetőlegesen 400 szeszes ital kínálata is.

Marius Berlemann

Az újonnan bemutatkozó szereplők között találjuk többek között a japán szakéhoz kapcsolódó közösségi standot vagy a változatos magyar pálinkakínálatot bemutató standot. A kézműves italok felkapott és a ProWein látogatói körében rendkívül keresett témakörének szentelik az új koncepcióval megjelenő „same but different“ különbemutatót, ahol hozzávetőlegesen 50 kiállító vonultatja fel a termékeit, a kézműves szeszes italokat, kézműves söröket és cidereket. A különbemutató a 7.0 csarnokba költözik, így egy további vásárcsarnok is a hagyományos ProWein-kiállítók rendelkezésére áll. A Meininger Verlag kiadó szervezésében rendezett fizzz craft Lounge, a bármixerek csúcstalálkozója is a „same but different“- csarnokba költözik, a bárok és a vendéglátás nemzetközi világa itt találja meg a tökéletes környezetet.

Új otthonra találnak a görögországi kiállítók is, a jövő évi ProWeinon Ausztriával és a Mundus Vini Kóstolózónával közösen a 17-es csarnokban mutatkoznak be. Ezen kívül a bioborok kínálata is minden eddiginél szélesebb és átfogó lesz. A szakmai látogatók a 13-as vásárcsarnokban találják meg az összes meghatározó német-, olasz- és franciaországi bio szövetséget, valamint számos egyéni kiállítót is szerte a világból. Az Organic World különbemutató is egyre bővül, 2018-ban mintegy 40 nemzetközi kiállítót várnak a szervezők erre a területre. A biotermékek kínálatát a megfelelő vendéglátási koncepció – az Organic Lounge – valamint az előadásokra fenntartott külön terület teszi teljessé.

Kibővített és sokoldalú kínálat várja a látogatókat a 9-es csarnokban is, ahol az összes újvilági kiállító egy helyen tud bemutatkozni. Itt mindenekelőtt a különböző újvilági kiállítói csoportok, mint például az ausztrál, argentin, chilei, kanadai, új-zélandi, dél-afrikai és egyesült államokbeli kiállítók körében mutatkozik növekedés.

A kínálat kiegészítő elemei

A ProWein 2018 szakvásár kísérő rendezvényeinek sorozata szintén megállja a helyét: többek között számos kóstolást is terveznek a ProWein Forum keretében a 10-es és 13-as vásárcsarnokban. Ezen kívül a kiállítók közvetlenül a standjaikon is szerveznek programokat. A hozzávetőlegesen 500 rendezvény skálája a nemzeti kóstolásoktól a több országot átfogó bemutatókig terjed, mint amilyen például a Mundus Vini nemzetközi borverseny kóstolási övezete is. A kínálat kiemelkedő eleme a páratlan Champagne Lounge is 40, hagyományokban gazdag champagne-i pezsgőházzal. Ez a különbemutató a champagne-i pezsgők további mintegy 150 márkát is felvonultató bemutatójának kellős közepén látogatható. A „Csomagolás és dizájn” különbemutató a ProWein kínálatát kiegészítve mutatja be a csomagolások piacán mutatkozó legújabb trendeket és fejlesztéseket.

A magyar jelenlét

Daróczi László, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője a rendezvény  sajtótájékoztatóján elmondta, a jövő évben a Spirit pavilonban bemutatják a hazai pálinkák legjavát is, szoros együttműködésben a Földművelésügyi Minisztériummal és a Pálinka Nemzeti Tanáccsal.  Gál Zsombor, a Magyar Turisztikai Ügynökség Bor- es Gasztromarketing főosztályvezetője beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a ProWein történeteben először az MTÜ közösségi standjának közvetlen szomszédságában lesznek elhelyezve az önálló standdal érkező magyar kiállítók is, s ez alkalommal már a megújult arculati elemekkel ösztönzik a magyar borok megízlelésére, megvásárlására a látogatókat.  A tervek szerint a magyar borok mellett az MTÜ a magyar gasztronómia megismertetése érdekében kóstoltatásokkal és különleges cateringgel is készül.

Vásárok Ázsiában

A ProWine Asia 2017. május 8-11. között volt Hongkongban. Sanghajban pedig 2017. november 14-16. között rendezték a ProWine China szakvásárt. A tervezhetőség érdekében kitűzték a 2019-es düsseldorfi ProWein időpontját is: március 17-19.-e között rendezik a seregszemlét.