Magyarországhoz hasonlóan Spanyolországban, Olaszországban és Franciaországban is éreztette hatását a szélsőséges időjárás, az utóbbi három országban ennek következtében 10-20 százalékkal kevesebb szőlő terem, ez felértékeli a magyar borokat és reménykeltő az exportra nézve – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.
A miniszter hozzátette: a magyar szőlőtermelés az elmúlt néhány évben a divatos, minőségi, keresett fajták irányába mozdult el, a tárca vezető nagy eredménynek tekinti, hogy egyebek mellett a cserszegi fűszeres és az irsai olivér is teret hódított, ennek is köszönhető, hogy az importot sikerült visszaszorítani.
Közölte: Magyarország évente 750 ezer hektoliter bort exportál, miközben az elmúlt években gyakran 300-400 ezer hektoliter döntően olasz bort hoztak be a kereskedők. Az elmúlt két évben az olaszbor-import megfeleződött, ebben nagy szerepe van annak, hogy a kedvező áru, de jó minőségi borok piacán a magyar termelők helyt tudnak állni.
A magyar borok felvevőpiaca elsősorban Németország, Szlovákia, Románia, Csehország és Ausztria, az Európai Unión kívül Kínába 40 ezer hektoliter bort exportál az ország, valamint Japán is komoly mennyiséget vásárol.
Fazekas Sándor az öt éve indult Borkiválóság Programról elmondta, hogy ez a program fémjelzi a magyar borok minőségi javulását. Az elmúlt években ültetvénytelepítés, technológiai korszerűsítés zajlott számos szőlőben, emellett a szakmai fejlődés is látszik a termékeken. A magyar borok keresettek, a legtöbb borversenyen sikeresen szerepelnek. Emögött hihetetlen munka van. Ma már a jó bornak is kell a cégér, és a Borkiválóság Program, az országkóstoló képes arra, hogy a teljes mezőnyt fölmérje, és az eredményt évről évre a vásárlók elé tárja – mondta a miniszter.
A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a miniszter beszámolt még a jövedéki szabályok változásáról is, amelynek értelmében az a termelő, aki 1000 hektoliternél kevesebb bort állít elő, az kisüzemi bortermelői státuszt kérhet. Ezzel az adminisztrációs könnyítéssel, ami adófizetői szempontból is kedvezőbb helyzetet teremt a borászoknak mintegy a fele élt.
(Forrás: MTI, FM; fotó: FM/Pelsőczy Csaba)