Birtoklátogatások 5: Egri Borvár

Tóth FerencTóth Ferenc

Szerző: Dékány Tibor

Tóth Ferenc egri borászata idén először került be a legszebb birtokok közé. Feri bátyánk az egri borok megszállott harcosa, már a kilencvenes évek elejétől nem volt olyan borszimpózium Balatonfüreden, amelyről hiányzott volna. Az egri várvédők megszállottságával hozta a borait Füredre, kóstolta a többiekét, és figyelte a legújabb trendeket.

Bizony mély elkötelezettség kellett ahhoz, hogy a szüleitől az ötvenes évek végén elkonfiskált birtokot újjászervezze. De nem riadt vissza a feladattól, és a kárpótlási földektől kiindulva szervezte újjá a birtokát tradicionálisan borászkodó családjának ötödik generációjaként. Tóth Ferenc birtoka napjainkra 25 hektárosra duzzadt, ami kilenc dűlőből áll egybe.

Az első birtoktestet az Áfrika dűlőben sikerült megszerezni, egy 6 hektáros területet, ahol elsősorban fehér szőlőfajtákat művelnek, Királyleánykát, Traminit, Rajnai Rizlinget. Aztán egy újabb 6 hektáros területet a Tornyos dűlőben, amit egyébként épp egy hónapja beolvasztottak a Síkhegy dűlőbe. Ennek a dűlőnek legfelső pontján arányos termetű, látképileg meghatározó jellegű nyárfa áll. A háború előtt itt volt a Steinhauser birtok központja a nyárfa körül a mellette álló tornyos borházzal. Az épület szépen illeszkedett a tájba, és egy csinos kis toronnyal volt ékesítve, erről nevezték el átmenetileg a Síkhegynek ezt a legszebb fekvésű szeletét Tornyos dűlőnek.

Tóth Ferenc síkhegyi birtokán a Kékfrankos viszi a prímet 2,5 hektárral, ami mellett még 1,2 jut a Cabernet Franc-nak, 1 hektár a Merlot-nak, a többi pedig a Cabernet Sauvignonnak. Sok-sok évtizedes megfigyelései alapján a Kékfrankost tartja annak a fajtának, amely rendkívüli minőséget képes létrehozni a Síkhegy dűlőben. Véleménye szerint a terroir és ez a fajta ideális fitotechnikai műveletek mellett minden évben olyan cukorfokot biztosít, amire nyugodtan fel lehet építeni a bikavért. A dűlő és a fajta szerencsés egymásra találását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2007-ben a Kékfrankos olyan szépen betöppedt, hogy megszülethetett belőle egyik büszkesége, a Legenda névre hallgató, késői szüretelésű aszú-jellegű bora.

További kedvenc területei az Almagyarban, a Ciglédben és a Steinerben vannak.

Tóth Ferenc feleségével és Katalin lányával együtt hangya-szorgalommal művelve szőlőjét, impozáns borászatot épített a Kistályai úti pincesoron. De hogy a Szépasszonyvölgybe látogatók se maradjanak Tóth Ferenc borai nélkül, ott a 46. számú pincében várják az igazi jó egri borokra szomjas vendégeket. Feri bátyánk megszállott borász, a Kadarka nagykövete, a Várvédő megálmodója, megannyi rangos díj birtokosa. Munkája elismeréseként 2013-ban megválasztották a 2012-es év egri borászának. Nagy erőt ad számara és mindenben segíti felesége, akivel ötven éve élnek házasságban. Együtt indultak a szőlő és bor felé, együtt építették fel a családi gazdaságot. Az utóbbi időszakban lányuk, Katalin erőteljesen kapcsolódik be a gazdaság mindennapjaiba, a kereskedelem, a borturizmus, a marketing az ő területe. Tóthék úgy gondolják, talán az egyik unokának adják majd át a pincekulcsot.

Idén augusztus 20-án, az ország születésnapján állami elismerést, Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át Tóth Ferenc, az Egri Borvár pincészet alapítója az egri borászati tradíciók, különösen a Kadarka fajta megőrzését több évtizedes, elhivatottan szolgáló szakmai tevékenységéért, a híres Várvédő Cuvée megalkotásáért. Nagy, és megérdemelt elismerés ez annak, aki kiszorított helyzetből építette újjá a családi gazdaságát, és aki az egész borvidék dicsőségére alkotja kiváló készítményeit a Kadarkától a Bikavérig.