Bock-dűlőtúra – Szörfözés Villány kimagasló dűlőcsúcsain

Sok más borrajongóval együtt mi is úgy véljük, hogy a szőlővel fedett domboldalak, völgyek nem csupán hozzátartoznak a Pannon tájhoz, hanem legfőbb esztétikai vonzerejét jelentik. Semmivel nem adott az emberiség több értéket a humanizált tájnak, mint azzal, hogy szőlőt telepített rá.

 

A rendszerváltásig meglehetősen elparlagosodott szőlőhegyeink ráadásul sehol nem éledtek fel olyan lendülettel, mint Villányban. Visszatért a szőlő a Teleki által kialakított magassági szintre a Kopár oldalában, szinte tenyérnyi parlag sincs már a Jammertálban, nagyarányú terepátalakítási munkálatokkal és meliorációval újjá lett varázsolva a Bocor dűlő, meg az Ördögárok, így aztán kifejezett élményt jelent a Villányi Borvidék szőlői között bóklászni.

Lehet úgy bort kóstolni, hogy az ember szemei előtt nem jelenik meg semmiféle kép az adott bort termő tájról, de sokkalta nagyobb az élmény, ha a borkedvelő ismeri azt a tájat, ahonnan a bor poharába került. Ha egy táj kiemelkedően esztétikus, akkor valahogy természetes, hogy az onnan kikerülő bor is szép. Most a Bock Pince szárnyára bocsájtott egy új programot, terepjárókon, szakképzett sommelier segítségével tudják bejárni a borturisták a birtok legjobb dűlőit, miközben minden helyszínen megismerkedhetnek az ott termett borokkal. A Villány-siklósi már a kezdetektől fogva az ország legszervezetteb, legprogramdúsabb borútja, így aztán nem meglepő, hogy ez a kezdeményezés is épp itt született meg, és nagyjából most érkezett el az a pillanat is, amikor van már annyi borértő az országban, hogy örömmel éljenek is egy ilyen lehetőséggel.

A Bock-féle szőlőhegyi terepjárók a legtávolabbi pontra repítik az érdeklődőket rögtön első lépcsőfokként, hiszen a Siklós közigazgatási területéhez tartozó Göntér az első állomás, ahol a pincészet Hárslevelűjével ismerkedhetünk meg. Innen felső hegyi utakon közelíthetjük meg Kisharsány szőlőterületének központjában elhelyezkedő Bocor dűlőt a 243 méter magas Bocor-tető oldalában. Itt tekintélyes, 14,3 hektáros területe van a Bock-birtoknak. Egyaránt 3,5-3,5 hektárt ural itt a Cabernet Franc valamint a Syrah, de a késő fajták közül van itt még egy másfél hektáros Cabernet sauvignon terület is. Van továbbá 2,6 hektáron Portugieser, 1 hektáron Pinot noir, továbbá a pincészet egyetlen Olaszrizling-egysége is fél hektáron. A Bocor dűlő terméséből a Syrah kóstolása szerepel a programban.

Innen már a város felett érkeznek a terepjárók a Jammertalhoz, az ősi Bock-tanyához. Kalandos körülmények során sikerült Bock Józsefnek az egykori családi birtokközpontot visszaszereznie a hányattatásokat követően, és ma már présháza a Jammertal büszkesége, ahol pezsgő is készül. A birtokközpont pincéjéből itt esetleg muzeális tételek is előkerülhetnek, de ami biztos, hogy a Cabernet sauvignon mindenki poharába eljut.A terepjárók aztán indulnak tovább, és a Szársomlyó-hegy háta mögött kanyarognak felfelé a Fekete-hegy oldalában. Az itteni megálló alkalmából a Bock Pincészet Villányi Franc-ja kerül elő a hűtőtáskából. Kétségkívül a túra legemlékezetesebb pontja az Ördögárok tetején elhelyezett kereszt környéke. Az Ördögárokban 18 hektárja van a Bock Pincészetnek, melyből 6,4 ha Portugieser, 4,5 ha Merlot, 4,4 ha Cabernet franc, és 2,7 ha Pinot noir. Bock József azért szereti különösen ezt a termőterületét, mert ültetvénye keleti fekvésénél fogva már reggel 6 órától fényben fürdik, így a hajnali harmat villámgyorsan eltűnik, a Nap a beinduló szélmozgással együtt felszárítja az ültetvényt, ami távol tartja a betegségeket. A feszület árnyékában egy Magnifico palackjából kerül ki a dugó.

Szerencsés borszakírók próbálhatták ki idén koratavasszal elsőként ezt a ragyogó programot, és élvezhették a természet újjáéledését ugyanúgy, mint a gazda figyelmességét, szakszerű magyarázatait, és sodró humorát. Egy szörfözés, ami nem virtuális térben, hanem a csodás természetben játszódik, és bátran ajánlhatjuk minden borbarátnak, borturistának. Akit pedig a részletek is érdekelnek a tájról, azok számára javasoljuk, készüljenek fel előre, hiszen lapunk print verziójában megtalálhatják a legfontosabb dűlők bemutatását. A Jammertalról 2013. évi 5-6. lapszámunk, a Bock-birtokról 2014. évi 9-10. számunk, a Bocor dűlőről 2015. évi 11-12. számunk, az Ördögárok dűlőről pedig 2017. évi 1-2. számunk „Szőlőhegyek zölden ragyogva” rovata ad bőséges információt.