Koch borok sikere a PAR Wine-on
Düsseldorfban, a PAR Wine Award International díjátadó ünnepségen beszédet mondott Kiss Eliza miniszteri biztos is. A német kezdeményezés közös platformot hozott létre azoknak a…
Düsseldorfban, a PAR Wine Award International díjátadó ünnepségen beszédet mondott Kiss Eliza miniszteri biztos is. A német kezdeményezés közös platformot hozott létre azoknak a…
A magyarországi borvilág kimagasló teljesítményeit a VinCE magazin által két éve alapított VinCE Awards-díjjal ismerték el pénteken, a 8. VinCE Budapest Wine Show szakmai nyitónapján….
A Mátrai borvidék önálló karakterének kialakítása céljával alapította meg nyolc mátrai borászat a Magna Mátra szakmai szervezetet, amely március 20-án a Pesti Vigadóban közös kóstolón…
Életének 95. évében elhunyt Dimény Imre agrármérnök, egyetemi tanár, politikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja. A Széchenyi-díjas tudós 1967 és 1975 között földművelésügyi…
A Földművelésügyi Minisztérium idén is meghirdeti a Nemzeti Borkiválóság Program keretében az Országkóstolót, idén négy kategóriában – fehérborok, furmint, vörösborok, rozé – lehet nevezni. …
A Mundus Vini 2017-es tavaszi kóstolóján 44 ország közel 200 szakértője értékelte a 150 borvidékről beküldött mintegy 6200 mintát. Ez a tételszám rekordnak számít a…
A XVI. Országos Syngenta Borversenyen a legjobb tizenhárom borból hetet a történelmi borvidék borászai készítettek. A siófoki díjátadón elhangzott: a kihívásokkal teli tavalyi év ellenére…
Megkapta a legjobb európai kiállítónak járó díjat a magyar nemzeti stand a világ legnagyobb idegenforgalmi szakvásárán, a berlini Nemzetközi Turisztikai Börzén (ITB). A zsűri…
Az érintettek összefogására van szükség annak érdekében, hogy a kiváló magyar termékek minél szélesebb körben jussanak a piacra, és egyre keresettebbé, ismertebbé váljanak a vásárlók…
A CBA 11. országos borversenye most először a Magyar Bor Akadémia védnökségével zajlik Alsónémediben. Fodor Attila, a kiskereskedelmi üzletlánc kommunikációs igazgatója emlékeztetett: a 11…