A düsseldorfi vásárt rekordszámú látogató, 58.500 szakember kereste fel idén. A magyar standon a hazai kínálatot mélységében lefedő 19 kiállító mutatkozott be.
Idén márciusban 60 ország 6.500 kiállítója jelent meg a világ vezető borvásárán, ami szintén rekordot jelent. Érdekesség, hogy Sting, a popsztár is itt mutatta be toszkán birtokának, az Il Palagionak tételeit. Az importőrök és a nemzetközi kereskedelmi láncok beszerzői kiemelkedően sok rendelést adtak le Hans Werner Reinhard vásárigazgató értékelése szerint. A rendezvényen mutatták be a 46 ország 1.500 szakértőjének megkérdezése alapján a Geisenheimi Egyetem által összeállított ProWein Üzleti Jelentést is.
A Magyar Turisztikai Ügynökség szervezésében a hazai borok bemutatkozását nemzetközi borszakértők által vezetett kóstolások is kiegészítették. A 300 négyzetméteres területen megjelenő 19 kiállító a magyar borok sokszínűségét képviselte: regionális, helyi és birtokborok mellett dűlőszelektált tételeket is kóstolhattak az érdeklődők a standon felállított borbárban.
A tíz kóstolóeseményen – melyek közül 5 angol, 3 német nyelven, 2 pedig mindkét nyelven zajlott – közel 300 érdeklődő vett részt, közülük 9 teltházas volt. A vendégek 80 százaléka már előre regisztrált az eseményekre. Többségük borkereskedő volt, de sommelier-k és szakírók is szép számban képviseltették magukat.
A mesterkurzusokon szó esett az őshonos magyar fajtákról, a magyar borvidékekről, a habzóbor készítéséről és a Magyarországhoz kötődő hagyományos borkészítési eljárásokról (aszú, szamorodni, kései szüret) is. Az előadók között volt Caroline Gilby MW, Ronn Wiegand MW, valamint a német sommelier-csapat vezetője, Markus Berlinghof is.
Idén külön is bemutatkozott a balatoni régió, valamint a magyar kiállítók is részt vettek a ProWein Goes City lakossági borkóstoló rendezvényen, ahol az érdeklődők Forrai Miklós chef magyar ételeit is megkóstolhatták a borok mellé. A Wine(d) Down – Beer Up! rendezvényen pedig a hazai kézműves sörök jutottak bemutatkozási lehetőséghez.
A következő ProWeint 2018. március 18-20-án rendezik Düsseldorfban. A ProWine Asia Hong-Kongban 2017. április 8-11-én, a ProWine China pedig Sanghajban, 2017. november 14-16-án lesz.