Vince-napi vesszővágás Ópusztaszeren

37

A nemzeti történeti emlékparkban Vince-napi vesszővágásra várták a látogatókat, akik tanúi lehettek az új borrendi tagok avatásának és újbort is kóstolhattak. Kiderült az is, milyen termésre számíthatnak majd ősszel a szőlősgazdák.

 

Kodácz Csengele marketingvezető elmondta, a néphagyomány szerint Szent Vince vértanú napján, január 22-én tájegységenként különbözőképpen jósolták meg a várható szőlőtermést. „Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince”, vagyis ha enyhe az idő és olvad ezen a napon, akkor vidám szüretre, gazdag termésre lehet számítani.

A szeri monostor gazdasági épületei között tárták fel az Alföld egyik legnagyobb borospincéjét, ami azt bizonyítja, hogy már a középkorban jelentős szőlőtermesztés folyhatott a területen. Hagyomány, hogy az emlékparkban összegyűlő borrendek a skanzen szőlőskertjében levágott vesszők állapotából következtetnek a várható termésre. Amennyiben a szőlő rügyei és a mellékrügyek szép zöldek, a vesszők rugalmasak, a tőkék átvészelték az elmúlt hetek kemény fagyait, így nincs oka aggódniuk a gazdáknak, bőségesen terem majd szőlő.

A rügykezdemények állapotából nemcsak a jövendő termésre következtetnek, a hagyományoknak megfelelően a levágott vesszőket meleg szobában vízbe állítják, és a hajtások alapján azt is megmondják hamarosan, mikor érdemes elkezdeni a szőlő metszését.

Kalmár István mórahalmi hegybíró, miután levágott néhány vesszőt az emlékpark skanzenjének szőlőskertjében, elmondta, az elmúlt hetekben tapasztalt kemény fagyok nem tettek jót az ültetvényeknek. A tőkék és a szőlővesszők azonban nem fagytak el, a rügyek között is vannak szép zöldek, így ha a szokatlanul hideg időjárás nem okoz további károkat, a tavalyinál 25-30 százalékkal kevesebb szőlőtermés várható.

37.1

A program zárásaként arra is fény derült, miként vált be a tavalyi jóslat, a vendégek ugyanis az emlékpark látogatóközpontjában megkóstolhatták a környékbeli gazdák újborát.Több mint két évtizede ilyenkor avatják föl a házigazda, a Csongrád és Békés megyében működő Szent Vince Borrend új tagjait, tizenhat Kárpát-medencei borrend képviselője körében. A jelentkezőknek a fogadalomtételt megelőző próbatételen többek között bekötött szemmel kell fölismerniük a borrend zászlósborát, a csongrádi cabernet franc-t.

(Forrás: MTI, fotók: Rosta Tibor)