Magyar Bormustra lesz az Országos Borverseny új neve

lead 180x180 29
Az ország legfontosabb borversenyévé és nemzetközi tényezővé kíván válni a Magyar Bormustra, amelyet május 28-29-én, 36. alkalommal rendez meg a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa.

A HNT 2013 végén alakult újra, szakmaközi szervezetté válva, és ezzel párhuzamosan megújul az ország legrégebbi, mintaszámban a legnagyobb borversenye is, amelybe több másik verseny mellett a Pannon Bormíves Céh által szervezett Pannon Bormustra is integrálódik – mondta Tornai Tamás, HNT elnöke. Céljuk, hogy a mustra az ország legjelentősebb borversenyévé váljon, melynek eredményére a nemzetközi piac is figyel.

A mustra nevezési határideje május 21., mostanáig már csaknem 600 mintát neveztek a borkészítők.

A bíráló bizottság a kategóriagyőztest, a legeredményesebb termelőt, női borászt, 35 év alatti borászt, valamint a legjobb fajtagyőztes bort díjazza. A beérkező mintákat a 42 fős zsűri 6 bizottságba tömörülve értékeli meghatározott bírálati elvek alapján. Munkájukat többek között a bormustra két társelnöke, Horkay András, az Országos Borbíráló Bizottság elnöke és Mészáros Kálmán, a NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságának igazgatója felügyeli.

Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára kiemelte: a versenyre immár határon túli magyar borászatok tételeit is nevezni lehet, a zsűribe pedig nemzetközi szakembereket is meghívtak.

A magyar borpiac nagyobb ütemben fejlődik, mint a hazai fizetőképes kereslet, ezért az igazi növekedési tartalékok a külpiacokban rejlenek – mutatott rá Gál Péter. Fontos lépésnek tartja azt is, hogy a HNT az egyik legjelentősebb hazai borkereskedő céggel, a Tescóval társult a verseny megrendezésében.

Pirint János, az áruházlánc magyarországi beszerzési igazgatója emlékeztetett, az áruházlánc borbeszállítóinak háromnegyede, az értékesített borok mennyiségének pedig 97 százaléka magyar volt tavaly. A vállalat tavaly több mint 17 millió palack magyar bort értékesített áruházaiban.

(Forrás: MTI)