„Az Avas a Város dísze és legmarkánsabb jellegzetessége, amely nélkül Miskolc és a miskolci élet el sem képzelhető. Az ősi templom, a régi harangtorony, mögöttük a hangulatos temető és fölöttük a dalos pincesorok, a torkuk mélyén erjedő ’s érő avasi borral, nemcsak a Város arculatára raknak színeket, de a város életébe is valami különös zamatot lopnak bele. Az Avas a város romantikája” – írta Zsedényi Béla 1929-ben. A borvidék reneszánszát váró két feltörekvő borász, Borbély Roland és Sándor a Savoyai teraszon a 44-es és 45- ös standnál mutatják be boraikat az idei Borfesztiválon.
Sándor Zsolt borász lokálpatriotizmusból választotta a kevésbé ismert Bükki Borvidéket. Hisz a borvidék újbóli feltámasztásában. Fontos számára a természet és a környezete egészsége, ezért elsősorban saját termelésű, vegyszermentes, organikus szőlőből készít bort. Nem használ semmiféle adalékot, nem emel mustfokot és nem csökkent savat.
Pincéje Miskolc szívében, a történelmi Avas Kis-Avas részén található. Ott, ahol közel ezer pince emlékeztet minket arra, hogy egykoron itt komolyan gondolkodtak a bor kapcsán. „Jelenleg ugyan csipkerózsika álmát alussza, de vannak bíztató jelek az újrakezdéshez” – vallja a borász.
Az avasi pincék
Miskolc szívében, a város fölé magasodó Avas-hegy oldalában, Európában egyedülálló módon napjainkban is több mint 900 borpince található. A lépcsőzetesen, egymás fölé emelkedő sorokban készült pinceüregek egymástól 6-7 méter távolságban, párhuzamosan haladnak a hegy belseje felé. A legtöbb pince 10-20 méter hosszú, de szép számmal akadnak közöttük 50-100 méteres, vagy annál hosszabbak is. Nagy részük legalább 300 éves, de 200 évesnél fiatalabb alig fordul elő közöttük.
Ahogy a városnak, úgy a pincék kialakulásának is megvoltak a maga korszakai. A 18. század közepéig az egyszerű pincelukak és a nyitott borházépítmények a jellemzőek. Az ezt követő időszakban, 1780 és 1880 között épültek a barokk és klasszicista stílusú borházak a Nagy-Avason és a Kisavason. Ez az időszak előlegezte meg a romantikus avasi városképet, amely a pincesorok egyes részein napjainkban is felfedezhető.
Szőlő- és borkultúra
A szőlőtermesztés és a borkészítés a kora középkortól van jelen Miskolc életében. Avasi központja a Szent György-hegy volt (a mai Avas déli lejtői), ahol a helyi szőlőkről már a 14. század elején említést tesz egy akkor készült oklevél. A szőlő és a bor fontosságát jelzi, hogy már az 1694. évi címerrajzon megjelent a szőlőfürtöt tartó hajdúalak. A szőlőfürt ábrázolása ezt követően folyamatosan megtalálható a későbbi címerekben és pecsétnyomókon — ma is látható Miskolc város hivatalos címerében. Az Avas szőlőhegyén az egykori írások szerint számos különleges szőlőfajtát gondoztak, úgymint: bátai, formint, hárslevelű, demjén, fehér góhér. Ezenkívül termeltetik a dinka, kadarka, kevéspolyhos, a fekete fajok közül a fekete góhér, bikaszemű fekete, purcsin és Izabella. Borfajaink a közönséges asztali boron kívül a szomorodni máslás, egy két és háromputtonyos aszú, közönséges vagy rác ürmös, főtt ürmös, essentia és végül a lőre… -‘
Az itt termett szőlő, illetve bor minősége a legjobbakkal vetekedett. Benkő Sámuel, Borsod vármegye nevezetes főorvosa 1782-ben a miskolci borfajták közül a Szent György elnevezésűt az elsőrendűek közé sorolta.
A szőlőművelés a török hódoltság idején esett vissza, de 1817-ben már 1100 gazda 45 szőlőhegyen folytatott szőlőtermelést a városban. A virágkor egészen az 1880-as évekig tartott, amikor a felbukkanó filoxéra miatt a városi szőlők tönkrementek. Az Avason ez a szőlőkultúra végét jelentette, amely lényegében azóta sem éledt újjá. A pincéket ma is a történelmi borvidékeken, főként a Bükkalján és Tokaj-hegyalján termett szőlőkből készült borok töltik meg.
Avas és a kultúra – híres asztaltársaságok
Az Avas bor- és pincekultúrájának, a városközpontban magasodó hegyen megbújó természet romantikájának köszönhetőn nyert teret az irodalomban és a képzőművészetben. A híresebb borházakban helyet találó asztaltársaságok révén pedig a közösségi élet fontos terepe lett.
Az első nevezetes asztaltársaság Lévay József költő, műfordító nevéhez kötődik, kinek körében költők — Arany János, Gyulai Pál, Erdélyi János és Tompa Mihály —‚ képzőművészek és nevezetes polgárok is megfordultak. Érdekes az asztaltársaság tizenkét, személyre szólóan, névvel gravírozott poharának története. Először Tompáé maradt gazdátlanul 1868-ban. Poharát a halála utáni összejöveteleken is teletöltötték, de tartalmát — emlékezetére — a „föld porába” öntötték. Tompa után Kraudy, a festő következett 1 876-ban. A poharak ma a rimaszombati múzeum Tompa-szobájában láthatók, Szlovákiában.
A másik jelentős társaság vendéglátója Leszih Andor, a Herman Ottó Múzeum vezetője, központi alakja pedig Móra Ferenc író volt. Móra 1905-től haláláig, 1933-ig rendszeresen ellátogatott Miskolcra, és gyakran megfordult a Marjalaki-pincében (Nagy-Avas, Középsor 648.). Legutolsó látogatására 1933 májusában, pár hónappal a halála előtt került sor, amelyről úgy írt köszönő levelében: itt érezte jól magát utoljára. A Marjalaki-pincét azóta Móra-pincének is hívják.
Móra Ferenc mellett szívesen látogatott Miskolcra az író Móricz Zsigmond, aki Marjalaki Kiss Lajos régész-történész, Miskolc-kutató barátja volt. Móricz Miskolcot a „legnagyobb jövőjű magyar városnak” tekintette, és megfogalmazódott benne egy utópikus Miskolc-idea, amiről így írt: „fia az ember megáll Miskolc fölött, … S körülnéz a csodálatos tájon, az egyik legszebb panorámája nyílik meg előtte. Az Avas, száz és száz pincéjével a jövő kertvárosának gyönyörűséges magaslata, … a Iegideálisabb, nagyszerű levegőjű tündérkert épül ki itt a legrövidebb idő alatt.”
Az Avas és a szakralitás
Az Avas nemcsak a társasági élet színtere volt, hanem egyben kultikus hely is. A hegy északi oldalában, a Nagy-avasi részen magasodik a középkori eredetű, gótikus stílusban épült avasi református templom. A mellette álló, 16. században emelt harangtoronyban minden negyedórában jellegzetes harangjáték szólal meg. A templom és a harangtorony mögött meghúzódó műemlék református temetőben számos közismert miskolci polgár nyugszik. A kelet felé eső Kisavasi pincesorok alatt húzódik az egykori Mindszent városrész, amelynek nevét őrzi a barokk stílusú mindszenti római katolikus templom. Előtte áll a Csupros Mária-szobor, amelyet 1738-ban hálából emeltek a miskolciak azért, mert a kolerajárvány elkerülte a várost. Déli irányban, a mindszenti templomhoz közeli dombon ma már csak töredékében látható az 1863-ban épült kálvária, amelynek végén kápolna magasodik.
