Ha van a borleírásokban manapság használt kifejezések között divatos szó, akkor biztos, hogy a „mineralitás” az első helyek egyikén végez. A mineralitás fogalma azonban az esetek döntő többségében egyáltalán nem tisztázott, sőt a kifejezés használata (bor)kémiai járatlanságról tanúskodik.
A mineralitás alatt általában azt értik a borleírások készítői, hogy a borban a szőlőtőke által a talajból, a kövekből felvett ásványok ízét érezhehetjük. Ugyanakkor számos oka is van annak, hogy ez miért nem lehetséges. Először is, a borban jelen lévő ásványi elemek csupán távoli kapcsolatban állnak az ültetvény talajának ásványaival. Aztán az amúgy is parányi koncentrációban jelen lévő ásványi anyagoknak (nyomelemeknek) nincs is ízük.
Bár mind a hivatásos borászok, mind az úgymond laikus borkedvelők változatos definíciókat adnak a mineralitásra, azért némi konszenzus kialakult az ásványosság fogalmát illetően. A bor ásványosnak titulált jellemzői valószínűleg azoknak a szerves anyagoknak a kombinációjából adódnak, amelyek a szőlő érettségi állapotának, illetve az erjedés körülményeinek, valamint a redox-viszonyoknak a függvényei.
A cikk további része a Bor és Piac magazin 2019/5‒6. számában olvasható Dr. Sólyom-Leskó Annamária és Nyitrainé dr. Sárdy Diána tollából. A magazin itt rendelhető meg kedvezményesen.
