A Somló hegynél talált kora újkori tallérleletből nyílt kiállítás

Tallérlelet a Somló hegy lábánál címmel nyílt meg a Hónap Kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Az MNM az intézmény önkéntes régészeti csapatával közösen 2026 nyarán tett Veszprém vármegyei feltárása során 27 kora újkori ezüsttallért talált, a különleges régészeti leletek október 18-ig tekinthetők meg a múzeumban – hangzott el a kiállítás megnyitóján.

Zsigmond Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója elmondta: a múzeum szívügyének tekinti az önkéntesség fejlesztését, ezért is hozta létre közösségi régészeti osztályát, amely munkába szervezi ezt a tevékenységet, önkéntes programot.

Az önkéntességbe fektetett energia többszörösen megtérül – hangsúlyozta a főigazgató, aki köszönetét fejezte ki az önkénteseknek munkájukért. A közös munka sikerét a jövőben is különböző kiállítások és kiadványok jelezhetik – szögezte le.

Oborni Teréz történész, az ELTE Bölcsészettudományi Kar (BTK) egyetemi docense hangsúlyozta: a kiállítás anyagát különösen érdekessé teszi, hogy most emlékezett az ország a mohácsi csata 500. évfordulójára, hiszen a tallérok az azt követő időszakban, például a tizenöt éves háború időszakában készültek.

A Magyar Nemzeti Múzeum tájékoztatása szerint az MNM Nemzeti Régészeti Intézetén belül működő Közösségi Régészeti Program 2017-ben indult útjára. A többtucatnyi résztvevővel futó kezdeményezés a közösségi régészeti osztály irányításával azóta is újabb felfedezéseket tesz.

Emlékeztettek: a Magyar Nemzeti Múzeum több éve folytat sikeres kutatást a Veszprém vármegyei Somlón. A hegy környezetét a múzeum önkéntes régészeti csapatával közösen, fémkeresőkkel vizsgálták át, így került elő a 27 ezüsttallérból álló lelet Borszörcsök határában 2026 nyarán.

Mint írták, az érmék túlnyomó többségét, 18-at II. Ferdinánd osztrák főherceg verette Tirolban, a Hall in Tirol-i verdében, illetve az elzászi Ensisheimben, ezen kívül tartalmazott még három darabot II. Rudolf német-római császár, magyar és cseh király két magyar és egy cseh veretű tallérjából. A német területeket két Lübeck városi veret, továbbá egy-egy pfalzi, braunschweigi és brandenburgi tallér képviselte, illetve színesítette a leletet egy tallér a svájci Sankt Gallen városából.

A lelet legfiatalabb darabjának – szaknyelven záróveretének – II. Rudolf 1593-ban Körmöcbányán vert tallérja számít. A lelet értéke és a képviselt veretek egymáshoz viszonyított aránya arra enged következtetni, hogy a kincs a tizenöt éves háború (1591/1593-1606) időszakához köthető. A másfél évtizeden át évről évre egymást követő hadjáratok sorozata az egész Kárpát-medencére kiterjedt, a pusztítás mértékére közvetlenül utalnak az ebből a korszakból származó kincsleletek, amelyek megőrizték a korszak színes pénzforgalmának lenyomatát.

(Forrás: MTI, fotó: Kovács Márton)