Megnyílt a kisebb léptékű élelmiszer-feldolgozói fejlesztések pályázata

Felsõlajos, 2023. november 10. Üdítõitalok haladnak a futószalagon a hetedik alkalommal megrendezett Modern gyárak éjszakája országos programsorozat nyitó eseményének helyszínén, a Márka Üdítõgyártó Kft. üzemében Felsõlajoson 2023. november 10-én. MTI/Máthé Zoltán

Már benyújthatók a támogatási kérelmek az Agrárminisztérium által 50 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett „Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása” című felhívásra, amely pénzügyi segítséget nyújthat a feldolgozóüzemek és kistermelők élelmiszer-előállításhoz kapcsolódó kisebb beruházásaihoz.

A támogatás hozzájárul a több lábon álláshoz, ugyanis lehetőséget kínál az előrelépésre azoknak a mezőgazdasági termelőknek is, akik eddig feldolgozatlan alapanyagként értékesítették termékeiket, de a jövőben részben vagy teljes egészében feldolgozott formában szeretnék azokat eladni.

A felhívással a nagyobb, komplexebb projektekhez képest kevesebb kötelező vállalással, és könnyített feltételekkel juthatnak legfeljebb 200 millió forint támogatáshoz a termékeiket jellemzően kisebb volumenben előállító vállalkozások. A pályázatok – igazodva az adott vállalkozás legfontosabb törekvéseihez – széles körű tevékenységekre nyújthatók be, így épületek kialakítására, felújítására; új eszközök, gépek beszerzésére; új technológiai rendszerek kialakítására, valamint az energetikai korszerűsítésekre is. A fejlesztésekhez kapcsolódóan az alap támogatási intenzitás mértéke 50 százalék, de ez bizonyos esetekben 70 százalékig növekedhet. A támogatási összeg 25 százalékáig, de legfeljebb 50 millió forintig előleg is igényelhető lesz majd a projektekhez.

A kiírás alapján élelmiszer, bor, takarmány előállítása vagy éppen a mézkiszereléshez, gyapjúfeldolgozáshoz kapcsolódó fejlesztések egyaránt támogathatók.

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében 80%-ban nemzeti költségvetésből, 20%-ban európai uniós forrásokból finanszírozott gazdaságfejlesztési beavatkozásai között meghirdetett pályázattal az Agrárminisztérium kifejezetten a kisebb termelőket célozza, számukra kíván kiemelten előrelépési lehetőséget nyújtani. Szakpolitikai cél a hazai mezőgazdaság és élelmiszer-előállítás terén működő vállalkozások magasabb hozzáadott értékű termékek előállítását célzó, versenyképesebb termelési és termékstruktúrájának kialakítása, a piaci keresletre alapozott fejlesztések megvalósulása.

Az első benyújtási szakasz augusztus 13-tól augusztus 26-ig tart. Az Agrárminisztérium a pályázati felhívás 2024. június 13-i megjelenésekor és utána is többször adott tájékoztatást a lehetőségről, egyúttal két hónapos felkészülési időt biztosított a lehetséges pályázóknak. A felhívás és a kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek a szaktárca tematikus weboldalán, a https://kap.gov.hu felületen találhatók.

(Forrás: AM Sajtóiroda)