Átrendezik az agrárbiztosítások piacát a tavalyi aszály miatti nagy kárkifizetések

aszaly am

Átrendezik az agrárbiztosítások piacát a tavalyi súlyos aszály miatti káreseményeket követő rekordméretű kárkifizetések, a biztosítók szerződések tömegét mondták fel ennek következtében – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A szövetség adatai szerint a biztosítók tavaly mintegy 52,9 milliárd forintnyi mezőgazdasági kárt fizettek ki, ami 45 százalékkal haladta meg a 36,4 milliárd forintnyi agrárbiztosítási díjbevételüket.

Póczik András, a FBAMSZ agrárbiztosítási szakértője rámutatott: az egyes biztosítók eltérő, gyakran egymással közvetlenül nem összehasonlítható feltételekkel nyújtanak fedezetet különféle káresemények esetén. A feltételek az idén különösen az aszálykárok kapcsán szigorodtak, ami sok esetben bonyolítja a kárelőzmények nyomán felmondott szerződések pótlását.

A termelők már 12 éve élhetnek a biztosítási díjtámogatással, aminek összegét az Agrárminisztérium (AM) az idén 14,3 milliárd forintra emelte. A támogatás feltétele, hogy az addigra megkötött növénybiztosításaik után a támogatást legkésőbb június 9-ig külön igényeljék a Magyar Államkincstárhoz benyújtott egységes támogatási kérelemben.

Az igénylés benyújtására még másfél hónap áll rendelkezésre, ezért az új, idei évre vonatkozó biztosítás megkötését semmiképpen nem érdemes az utolsó hetekre hagyni – figyelmeztet a szakértő.

A támogatott mezőgazdasági biztosításokat négy biztosító (az Allianz, a Generali, a Groupama, illetve az osztrák Hagelversicherung fióktelepeként működő Agrár Biztosító) biztosítási termékei közül választhatják ki a gazdálkodók.

A FBAMSZ ismerteti: a mezőgazdasági díjtámogatási konstrukció vonzó a gazdálkodók számára, mivel magas a várható visszatérítési arány, valamint az érintett biztosítások önrésze csupán 20 százalékos. A megítélt juttatás teljes összegére ugyanakkor csak azok jogosultak, akik a megművelt területük referencia-hozamának legalább 50 százalékára kiterjedő, a káresemény idején már díjjal rendezett biztosítással rendelkeznek, ami nélkül csak a megítélt kárenyhítés feléhez juthatnak hozzá.

Idézik az Agrárközgazdasági Intézet adatait, amelyek szerint tavaly a növénybiztosítási ágazat adta az agrárbiztosítási díjbevétel 90,4 százalékát. A többi ágazatra nem terjed ki a díjtámogatás, ezt alátámasztja, hogy az állatbiztosítási ágazat részesedése az összes díjbevételből 3,1 százalék volt, a vagyon- és felelősségbiztosítások részaránya 6,5 százalékra csökkent, az erdőbiztosításoké pedig minimális, fél ezrelék alatti szinten maradt.

Az FBAMSZ szerint a mezőgazdasági biztosítások területén még van tere a fejlődésnek, a statisztikák alapján a hazai gazdálkodók csupán 45 százaléka rendelkezik valamilyen agrárbiztosítással, aszálykárra pedig mintegy 40 százalékuknak van piaci biztosítási fedezete.

(Forrás: MTI)