A magyar borászok által elérhető legmagasabb hazai kitüntetést, az Év Bortelmelője Magyarországon díjat idén ifj. Figula Mihály nyerte meg. akinek az édesapja, id. Figula Mihály, a Figula Pincészet alapítója is korábban elnyerte ezt a címet. Ifj. Figula Mihállyal beszélgettünk a díjátadón a Figula Pincészet terveiről és szemléletmódjáról, és a magyar borászok jövőjéről.
Hogy érintett téged az elismerés, milyen érzéseid, gondolataid vannak?
Nagyon izgalmas dolog ez a mi életünkben, főleg, hogy ilyen fiatalon megélhettem ezt. Édesapám 2000-ben lett az Év Bortermelője, és az, hogy most huszonkét évvel később ugyanez a csapat megkapja ezt az elismerést, nagyon nagy dicsőség. Nagyon örülünk neki, és azért is tartom ezt nagyon fontosnak mert ez a kollégáimnak is egy visszaigazolás arra, hogy amit hétfőtől vasárnapig, reggeltől estig csinálnak, az egy rendkívül magas minőségű munka. Tizenhárom és tizenöt fő között mozgunk, a törzsgárda tizenhárom fő, ami egy nagyon nagy szám.
Mostanában hogyan növekedtek területet és palackszámot tekintve?
Az az igazság, hogy területben nem szeretnénk növekedni, hanem ezt a 30 hektárt szeretnénk minél magasabb színvonalon működtetni. Engem egyáltalán nem zavar, hogyha egy magasabb költséggel dolgozunk, mert az azt jelenti, hogy több időt és energiát tudunk a termékre fordítani, ami sejthetően magasabb minőséget garantál. Nagyon szeretném, hogy legyenek olyan presztízs termékeink, amivel a világpiacon is ott tudunk lenni, egy olyan szintre akarjuk felemelni a minőséget, ahol hajdanán volt a magyar bor. Nem dolgozunk nagy mennyiséggel, nem kell komoly vagy nagymennyiségű exportra gondolni, de hogyha vannak ikonikus magyar borok, amik megjelennek a világpiacon, annak óriási marketing ereje van akár turizmus tekintetében is, idevonzza az igényes vendégeket.
És te hogy definiálnád az ikonikus csopaki bort?
Nekem erről fajták tekintetében van elképzelésem, gyakorlatilag olaszrizlingből készül vagy jellemző az olaszrizling és furmint különböző házasítása. Az ikonikus nekem annyit jelent, hogy mindenképpen a termőhely sajátosságait hordozza, eltéveszthetetlenül balatoninak kell lennie, azon belül észak balatoninak. Ezek a karakterek annyira erősek, hogy ha ezt a termelékenységet meg tudjuk tartani, ezt egy komoly borbíráló már gyakorlatilag ki is tudja kóstolni. Ha mellette megvan az a fajta struktúra, amit ma a világban elvárnak, akkor nekünk „könnyű a dolgunk”, hiszen nagyon jó a termőhely, és nem csak a mi borvidékünkön, hanem Magyarországon szinte mindenhol. Kis túlzással lehet azt mondani, hogy itthon könnyű jó bort készíteni, de abban viszont nem vagyok biztos, hogy a jó bor elég ahhoz, hogy felkeltsük a külföldi szakmának az érdeklődését. De ennek érdekében meg lehet tenni mindent, és hogyha mindent megteszünk szőlészeti-borászati oldalon, akkor sikerülnie kell.
Szerinted mi kell ahhoz, hogy ezt elérjétek?
Nekem meggyőződésem, hogy az olcsó és jó összefüggés nem igazán létezik, ha valami olcsó, akkor nem költöttek rá eleget, hogy igazán jó legyen. És nem csak pénzről van szó, időről és energiáról is – ezek olyan együttállások, amit az embernek folyamatosan újra kell gondolnia, és nem elég eljutni az átlagosig. Szerintem a magyar bor különlegessége okán sokkal magasabb polcokra kellene, hogy kerüljön, mint ahol most van. Én azt szoktam mondani, hogy amit mi csinálunk, az a mai állapota a Figula Pincészetnek, de mi már mindig a következő lépésekkel foglalkozunk, hiszen nagyon sok lehetőség van még, nagyon messze lehet jutni abból az állapotból, ahol most tartunk.
A borvidéken világosan élenjárók vagytok. Szerinted hogy lehetne kiterjeszteni ezt a szemléletmódot?
Én azt látom a kollégáknak van egyfajta törekvése, tehát hogy nagyon sok jó szemléletű borásszal találkozom mostanában. Nyilván a lehetőségeink különbözőek, egy 30 éve működő borászatnak lehet, hogy több eszköze van ehhez, mint egy néhány éve indult kis családi birtoknak. De nagyon sok lelkes és profi szemléletű fiatalt látok a vidékünkön, és ez a fajta pozitív értelemben vett elégedetlenség előre fogja vinni az igényeinket is, összes magyar borvidéket. Nyilván ez nem csak a fiatalokra vonatkozik, de ők azért feltűnően mozgékonyabbak, több helyen megjelennek, többször mutatják be a boraikat. Azt gondolom, hogy ehhez a szemlélethez valamilyen szinten a nyugtalanság kell.
Hogy érted ezt a nyugtalanságot?
Úgy, hogyha saját teljesítménnyel csinálunk valamit, akkor csináljuk azt a lehető legjobban. Én arra szoktam kiélezni a dolgot, hogy ezekről a területekről csak jó szintig eljutni az az nem egy komoly feladat, tehát annyira jó a termőföld, szinte adja a lehetőséget, hogy rendkívüli termékek jöjjenek létre. És a világon is van erre igény: az emberek szeretik azt, hogyha valami egyedi és különleges, és kevés van belőle. Sajnos mi ebben élen járunk, hiszen kicsi a területünk, de ebből a kicsiből szeretnénk mindent kihozni.
(B.Zs.)
A teljes cikk a Bor és Piac magazin 6. lapszámában olvasható.
