Kihirdették A Magyar Tudományos Akadémia Bora pályázat idei nyerteseit

Tizennyolc borvidék tételei versenyeztek idén A Magyar Tudományos Akadémia Bora pályázat nyolc kategóriájában, melyek győzteseit pénteken hirdették ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházában.

Tizenkettedik alkalommal hirdették meg a borversenyt, amely azzal céllal indult, hogy az MTA a tekintélyével, a tudomány hitelességével álljon be a magyar borkultúra mögé – emlékeztetett a díjátadó előtt Freund Tamás, az MTA, valamint a borverseny zsűrijének elnöke.

Mint kiemelte, a borászat talán az utolsó „reneszánsz foglalkozás”, hiszen benne összefonódik a tudomány a művészettel, ha ugyanis a borban nem jelenik meg a borász személyisége és a termőterület egyedisége, akkor abból csupán technológiai tömegtermék lesz.

Nyitrainé Dr. Sárdy Diána, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szőlészeti és Borászati Intézetének vezetője, a zsűri társelnöke elmondta: 100 pontos rendszerben bírálták a borokat, először egyénileg, majd közös vitán, a második körben pedig már a nyolc kategória csúcsborait választották ki.

Idén hat napon keresztül folyt a bírálat, 11 zsűritag értékelte 18 borvidék 72 pincészetének 233 borát.

Ebben az évben a fehérborok felső kategóriájának nyertese a tokaji Mad Wine Nyulászó 2018 bora lett, a középkategória első helyén pedig a badacsonyörsi Folly Arborétum 2019-es Rajnai Rizlingje végzett.

A vörösborok közül a felső kategóriában a Gere Attila Pincészet 2017-es Ördögárok Villányi Franc-ját választotta a zsűri az MTA Borának, a középkategóriát pedig a szekszárdi Vesztergombi Pincészet 2018-as Kétvölgy Kékfrankosa nyerte.

A desszertborok közül a Royal Tokaji Pincészet 2016-os 5 puttonyos tokaji aszúja bizonyult idén a verseny legjobbjának, a félédes/édes fehér borok középkategória első helyén pedig a Mad Wine Sweet Wine Tokaj 2018 bora végzett.

Rosé kategóriában az MTA Borának a Thummerer Pincészet 2020-as Egri Roséját választották a bírálók, míg a tavaly indult pezsgő kategória győztese a somlói Kreinbacher Birtok Extra Dry tétele lett.

A járványhelyzet miatt idén adták át a MTA Bora 2020 cím nyerteseinek díjait is.

A fehérborok felső kategóriáját a Nyári Pince 2017-es Szent György-hegyi Kéknyelűje, a középkategóriát pedig neszmélyi Szöllősi Pincészet 2016-os Szöllősi Domine bora nyerte.

A vörösborok közül a felső kategóriában a szekszárdi Sebestyén Pince 2015-ös Grádus Cuvée-jét, míg a középkategóriában a Vinatus Pincészet 2015-ös Villányi Franc-ját választotta a zsűri az MTA Borának.

A 2020-ban nevezett desszertborok közül Orosz Gábor 2013-as Tokaji 6 puttonyos aszúja nyert, a félédes/édes fehér borok középkategória első helyén pedig a szintén tokaji Pelle Párlatház 2017-es Zsófia cuvée-je végzett.

A rosé kategória első helyezettje a szekszárdi Bodri Pincészet 2019-es Orsi Rozéja lett, míg a pezsgő kategóriát első alkalommal a balatonboglári Légli Ottó Pincészet Villa Boclar Méthode Traditionelle Brut 2015 nyerte.

(Forrás: MTI, fotó: MTA Kommunikáció)