Sikeres volt az idei debreceni Farmer Expo

Sikeres volt az idei debreceni Farmer Expo, amelynek a legfontosabb eredménye, hogy létrejött és találkozhattak egymással az agrárium szereplői – közölte Vaszkó László vásárigazgató a három napos rendezvény zárása után, utalva arra, hogy a koronavírus-járvány kitörése óta ez volt az első gazdasági kiállítás Kelet-Közép-Európában.

A debreceni mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállításokat csaknem harminc éve szervező V-Trade Kft. ügyvezetője elmondta: a vírusjárvány miatt márciusban úgy döntöttek, az idén elmarad a Farmer Expo, de májusban olyan termelői, beszállítói és látogatói érdeklődéssel szembesültek, ami az expo megszervezésére késztette őket.

Hozzátette: az idei expón 127 cég mutatkozott be mintegy 6 ezer négyzetméter épített területen és csaknem ötvenezer négyzetméter szabad területen.

A biztonsági intézkedésekről Vaszkó László elmondta: nyolcezer maszkot osztottak ki a látogatóknak, a 36 fertőtlenítőhelyen ötven liter fertőtlenítő fogyott, a látogatók rendkívül fegyelmezetten betartottak minden óvintézkedést.

A szakmai programokat fedett, de nem zárt térben tartották meg, rendkívüli érdeklődés volt a sertés-, a szarvasmarha- és a baromfi-tenyésztési fórumok, valamint a növénytermesztési tanácskozás iránt, amelyeken egyebek mellett a piaci várakozásokról és a pályázati lehetőségekről is tájékozódhattak a gazdák – mondta el Vaszkó László. Megjegyezte, hogy nagy volt az érdeklődés a lovasprogramok iránt, mint mondta, soha annyi ló nem volt még a Farmer Expón, mint az idén.

Ezzel összefüggésben jelezte: jövőre, a 30. Farmer Expón hosszú évek kimaradása után ismét megrendezik a karneváli lovaskupát, várhatóan hazai és külföldi résztevőkkel.

Vaszkó László reményei szerint egy már korábban tervezett programjuk is valóra válik jövőre: nemzetközi konferencián vázolhatják majd fel az agrárágazattal kapcsolatos víziójukat a világ minden tájáról érkező szakemberek arról, hogy milyen lehet a világ mezőgazdasága fél évszázad múlva.

(Forrás: MTI, fotó: Alföld TV)