Jelentős adminisztratív egyszerűsítések segítik a mezőgazdasági vállalkozásokat

Számos agrárigazgatási kérdésben megoldást nyújt a kormány április 17-étől hatályos rendelete a veszélyhelyzet miatt kialakult ügyintézési nehézségekre.

Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások igénybevételével kapcsolatos eljárásokban a Magyar Államkincstár és az ügyfelek közötti személyes kontaktus lehető legkisebb mértékre csökkentése érdekében, a kifizető ügynökség által működtetett elektronikus felületen mostantól bármely irat elektronikus másolatban is benyújtható, amennyiben az ügyfél nyilatkozik arról, hogy a másolat az eredetivel mindenben megegyezik. Az elektronikus benyújtás lehetősége a meghatalmazással kapcsolatos iratokra is kiterjed. A támogatások igénybevételével kapcsolatos eljárásban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara bármely munkavállalója eljárhat, emellett az ügyfél által kezdeményezett egységes kérelem benyújtását a kamarai meghatalmazott az ügyfél jelenléte nélkül is lefolytathatja.

A kormány rendelete segítséget nyújt azon őstermelőknek is, akik a veszélyhelyzet miatt március 20-áig már nem tudták kérelmezni a hatályos igazolványukhoz tartozó értékesítési betétlapot. A könnyítés értelmében, ha a veszélyhelyzet megszűnését követő 30 napon belül kérelmezi az őstermelő a betétlapot, az az adóév első napjától hatályos lesz. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál az őstermelői igazolványok ügyintézése folyamatos, de a megváltozott helyzetre való tekintettel arra kérik az igénylőket, hogy a gazdálkodó telefonos időpontfoglalás nélkül ne menjen be az irodába. A gazdálkodók a kamara központi ügyfélszolgálatánál is érdeklődhetnek az ingyenesen hívható 06-80/900-365 számon vagy az ugyfelszolgalat@nak.hu címen a falugazdászok elérhetőségéről.

További fontos segítség a gazdálkodóknak, hogy a mezőgazdasági vízszolgáltatást igénybe vevő vízhasználó a veszélyhelyzet idejére mentesül a vízkészletjárulék-fizetési kötelezettség alól, ezzel párhuzamosan pedig az Agrárminisztérium kezdeményezte a tartósan vízhiányos időszak kihirdetését a jelenlegi időjárási helyzetre való tekintettel.

(Forrás: AM Sajtóiroda)