Add le a maszkot!

Budapest, 2020. március 10. Mentõápoló védõfelszerelésben az Országos Mentõszolgálat Mohács utcai állomásán 2020. március 10-én. Akinél felmerül a koronavírus fertõzés gyanúja, a háziorvos döntése alapján a mentõk kórházba viszik. MTI/Balogh Zoltán

A Borászok Borászai és a Pannon Bormíves Céh összefogást kérnek a magyar szőlész-borász közösségtől a válságos helyzet leküzdésének segítésére.

Néhány hete még elképzelni sem tudtuk volna, hogy ilyen körülmények köszöntenek ránk. Olyan időket élünk, amikor a szakértő gyógyítás és az önfegyelem mellett a legfontosabb a humánus hozzáállás, hogy minden egyén és közösség megtalálja annak lehetőségét, mellyel segíteni tud, legyen az bármilyen csekély is.

Kiemelten fontos a segítség a frontvonalban, az áldozatos munkát végző egészségügyi dolgozók körében. Az ő védelmük létfontosságú, és ebben az egészségügyi helyzetben rendkívüli módon megnövekszik a védelmi eszközök szerepe, így például lényegesen nagyobb mennyiségű légzésvédő maszkra van szükségük, amelyek elsődleges eszközei a hatékony vírusos fertőződés megakadályozásának. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a szőlészek-borászok a növényvédelmi munkájuk során sokan ilyen vagy hasonló munkavédelmi eszközöket is használnak.

60.000 magyar szőlész-borász van és százezres nagyságrendben dolgoznak a mezőgazdaságban, akiket most arra buzdítunk és kérünk, hogy a náluk lévő maszkokat juttassák el a környezetükben dolgozó orvosoknak, kórházaknak, egészségügyben dolgozó embereknek, mert nekik ez most nélkülözhetetlen. Fontos, hogy a maszk lehetőség szerint filtering face piece 3-as (FFP3) besorolású és az egységcsomag eredeti bontatlan csomagolású legyen, de minden maszkra szükség van, amíg nem érkezik meg a külföldről várt nagyobb szállítmány.

A májusban kezdődő növényvédelmi munkákig lesz lehetőség pótolni a készleteket, a segítségre viszont most van szükség.

Segítsünk, hogy segíthessenek!

(Foró: MTI/Balogh Zoltán)