Harminc koncert és harminc borász a Rozé Rizling & Jazz Napokon

Harminc koncert és harminc borász várja az érdeklődőket a 9. Rozé Rizling & Jazz Napokon július 5. és 14. között Veszprémben – jelentette be a rendezvénysorozat ügyvezető igazgatója.

Mészáros Zoltán közölte: a Veszprémfest kísérőrendezvényeként megvalósuló rendezvénysorozat ingyenesen látogatható.

A közönség hazai fellépőket hallhat majd, közöttük számos helyi és környékbeli előadót. A rendezvény nyitónapján a Soul & Emotion, a Szűcs Gabi Stereo Swing és a Biga Acoustic Live lép közönség elé. Másnap a Lilienn & Kónyai Tibor Quartet, Gereben Zita és Ruby Harlem szórakoztatja az érdeklődőket. Július 7-én Kazai Ági & Stefan Uhrinak, a Náray Erika Quintet és a Farkas Gábriel Band lép közönség elé. Az Intermezzo, a Gáspár Szilvi Jazz Band és a Bin-Jip nevű formáció július 8-án lép színpadra, másnap pedig a Sofi & The Funktazi, Király Martina és a The Bluesberry Band ad koncertet. A Búzás Banda, a Bagóczky Lívia & Oláh Krisztián Quintet és Tóth Vera július 10-én zenél majd. Másnap a Quiet Chords, a Ti+Mi, valamint Tim Lothar and The Mojo muzsikáját lehet meghallgatni. A Gyöngyhalász Latin Zenekar, Szőke Nikoletta és Roby Lakatos július 12-én zenél majd a közönségnek. A Time Out Duo, a Soul Surge és a Jumping Matt & His Combo nevű formáció másnap lesz hallható. A fesztivál zárónapján a Swing-swing, a SoLaTi Music és Malek Andrea koncertezik.

Mészáros Zoltán közölte: a szervezők célja, hogy a július 10. és 13. között zajló VeszprémFest nagyszínpadának elsősorban nemzetközi fellépőkre épülő és belépőjegyes koncertjei mellett egy ingyenes, mindenki számára elérhető rendezvény is várja a közönséget.

Zsandár Tamás, a rendezvény egyik szervezője elmondta, hogy a balatoni borrégió pincészeteinek borait lehet majd megkóstolni az Óváros téren. A borászatok mellett teret kapnak a helybéli őstermelők készítményei és kézműves ételek is.

A kiállítók:

  • Jásdi Pincészet – Csopak
  • Figula Pincészet – Balatonfüred
  • Homola Pincészet – Paloznak
  • Szent Donát Pincészet – Csopak
  • Laposa Borbirtok – Badacsony
  • Borbély Pincészet – Badacsony
  • Skizo – Badacsony
  • Büttner Pincészet – Badacsony
  • Káli Kövek – Köveskál
  • Pállfy – Köveskál
  • Gilvesy Pincészet – Szent György hegy
  • Petrányi Pincészet – Csopak
  • Konyári Pincészet – Dél-Balaton
  • Légli Ottó – Dél-Balaton
  • Béla és Bandi – Balatonszőlős
  • Guden Birtok – Csopak
  • Skrabski Pince – Balatonudvari
  • Dobosi Pincészet – Szentantalfa
  • Tagyon Birtok – Tagyon hegy
  • Balatonbor Válogatás
  • A Zwack Izabella Borkereskedés bemutatásában: Ca’di Rajo, Olaszország – Veneto, Champagne Lason, Franciaország – Champagne, Ornellaia, Olaszország – Bolgheri, Dr. Loosen, Németország – Mosel
  • Borzsongó Borszaküzlet válogatás – Kősziklás pincészet- Neszmély, Ritzu Tamás – Villány, Cseri pincészet – Pannonhalma

JUNI BORÁSZ VÁLOGATOTT:

  • Frittmann Peti – Kunsági borvidék
  • Gere Andi – Villány
  • Dúzsi Tomi – Szekszárd
  • Kardos Gábor – Tokaj
  • Hernyák Tomi – Etyek
  • Bolyki Jani – Eger
  • Szent Tamás Pincészet – Mád
  • Bussay Dorottya – Csörnyeföld
  • Miklós Csabi – Mór

GASZTRO KIÁLLÍTÓK:

  • Serpenyős Vendéglátó – Burger, kolbász és Grill ház
  • Szittya Pita – hagyományos kenyérlángos
  • Vitéz Kürtős – az eredeti kürtőskalács
  • Tekeres Völgyi Manufaktúra – kézműves sajt, sonka, grill szendvics
  • Oliva Étterem – antipasti
  • Bazsalikom Food Truck – Kézműves bagel szendvicsek
  • Tihany Sajt Pont – Sajt snack
  • Pirítós Pub – Fóti kézműves sörök
  • Nobilis Pálinka

(Forrás: MTI, VeszprémFest)