Németországban is megkezdik a szüretet

Bs11 058

Minden eddiginél korábban kezdődik a szőlő szüretelése az idén Németországban, a munka augusztus 6-án indul – jelentette be hétfőn a Német Borintézet (DWI).

A szüret mind a 13 borvidéken a megszokottnál korábban kezdődik, elsőként a Rajna-vidék Pflaz tartományi Lörzweilerben kezdik szedni a fürtöket.
Az éghajlatváltozás miatt egyre korábbra csúszik a szüret kezdete – mondta az ágazati érdekképviseleti szervezet szóvivője, Ernst Büscher, hozzátéve, hogy idén a gyümölcsök érése az utóbbi 30 év átlagához képest jó három héttel előbbre tart.

BJuris 036
Tavaly augusztus 16-án kezdődött a szüret, az eddigi legkorábbi időpont pedig augusztus 8. volt, 2007-ben, 2011-ben és 2014-ben is akkor szedték le az első szőlőfürtöket.
Németország a világ 10 legnagyobb bortermelője között van, nagyjából 3 százalékkal járul hozzá a globális termeléshez. A DWI adatai szerint tavaly 7,5 millió

hektoliter bort állítottak elő, szemben az egy évvel korábbi 9,1 millió hektoliterrel.
A német termelők a világ 124 országába exportálnak. A kivitel mennyisége és értéke 2017-ben egyaránt 7 százalékkal növekedett az egy évvel korábbihoz képest, 1,1 millió hektoliterre, illetve 308 millió euróra (99,1 milliárd forint).
A kivitel legnagyobb részét, 71 százalékát a minőségi borok tették ki, amelyeket 3,32 eurós literenkénti átlagáron értékesítettek, ez 9 centtel meghaladja a 2016-os átlagárat.
A hazai bor részesedése a német piacon rendre 50 százalék körül alakul, tavaly 51 százalék volt – áll a DWI kimutatásaiban, amelyek szerint a németek évente fejenként nagyjából 20-21 liter bort fogyasztanak. Tavaly 20,9 liter volt az egy főre jutó fogyasztás, ami 0,2 literrel kevesebb az egy évvel korábbinál. (forrás:MTI)