Programsorozat a bormarketingről

Freshly harvested Black grapes on wooden background with copyspace

Nemzetközi Bormarketing Akadémia címmel négy alkalmas programsorozatot indít a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE), amelyen az Egyetem oktatói mellett a borszakma jeles képviselői vitatnak meg egy-egy aktuális kérdést a közönség bevonásával. A félnapos programokon a rövid előadásokat kerekasztal beszélgetés, majd borkóstoló követi.

A bor iránti érdeklődés folyamatosan növekszik hazánkban, különösen a fiatalok körében, azonban az érdeklődés nagyobb, mint az effektív tudás. A Nemzetközi Bormarketing Akadémia célja, hogy megismertesse a fiatalokat és az érdeklődőket a borágazat fontos vonatkozásaival, marketing kihívásaival, és ezzel kedvet adjon a területtel való foglalkozásra. A rendezvények keretében sikeres hazai és nemzetközi példákat is bemutatnak majd, illetve megoldási alternatívákat fogalmaznak meg a felmerülő problémákra.

A programsorozat első állomásának fókuszában, 2018. március 27-én a borszakma kihívásai, illetve az arra adható válaszok állnak. A kerekasztal-beszélgetést és a borkóstolást három előadás előzi meg. Totth Gedeon, a BGE intézetvezetője számos kutatás eredménye alapján az országos szintű kihívásokról beszél majd; Laposa Bence a Balatoni Kör elnökeként a regionális kihívásokat mutatja be a Balatoni Kör, illetve a Balatonbor példáján keresztül; Konkoly Mihály pedig a Gróf Buttler Borászatban szerzett tapasztalatai alapján ismerteti a vállalati szintű kihívásokat.

A programsorozat tervezett témakörei:

  1. Bormarketing kihívások Magyarországon (2018. március 27.)
  2. Borexport marketing – Nemzetközi piacok (2018. május 8.)
  3. Biobor, online stratégiák a nemzetközi és hazai piacon (2018. ősz)
  4. Boresemények, alternatív stratégiák – nemzetközi „jó gyakorlatok” (2018. ősz)

A Nemzetközi Bormarketing Akadémiát a BGE Marketing tanszékének oktató hívták életre, akik jelentős tapasztalattal rendelkeznek a borpiac, a bormarketing területén. Számos kutatás, szakcikk fűződik a nevükhöz, és többek között ők is részt vesznek a BGE Külkereskedelmi Karán ősszel induló bormenedzsment szakirányú továbbképzés oktatásában.

Az eseményen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, mely az alábbi linken tehető meg: www.uni-bge.hu/bormarketingakademia