Tierra de León
A Sierra Leon hegyvidékének fekvése stratégiai fontosságú, hiszen a Santiago de Compostelába tartó útnak köszönhetően mindig is központi helyet foglalt el, és sok szőlőfajtát műveltek, illetve bort termeltek itt. A klímára a nappali és az éjszakai hőmérsékleti szélsőségek jellemzőek. Egy felföldön vagyunk, amelynek a magassága helyenként eléri a 900 métert. A talaj hordalékos mészköves. A régióhoz 1500 hektár szőlő tartozik. Körülbelül nyolcvan százalékban foglalkoznak kékszőlővel és csak a fennmaradó hányadban fehérrel. A terület különlegessége a két autokton fajtája, a vörös Prieto Picudo és a fehér Albarín.
A mintegy 200 hektárnyi fehérszőlő ültetvényük egy része Verdejo és Malvasia. Legfontosabb fehér fajtájuk az Albarín, amelyet nagyon pici területen művelnek, mindössze 60 hektáron, ugyanakkor azok nagyon nagy értékű ültetvények, tekintve, hogy a legtöbb több mint 150 éves. Az Albarín kerek bogyójú fajta, a genetikai eredetéről még folynak a kutatások, egyelőre azt bizonyították be, hogy egyik spanyol fehér fajtával sem áll rokonságban. Legfőbb karakterjegye a gyümölcsösség, a trópusi gyümölcsök, a citrusok és a fehér virágok jegyei köszönnek benne vissza. A három megismert tétel alapján azt mondhatjuk, hogy sok arca van a fajtának. Jól reagál a reduktív kezelésre, a finomseprős érlelésre és a hordós érlelésre is. Reduktív formájában tisztaság és minerális szikárság jellemzi. Elég magasak a savai, talán ezért emlékeztet karakterében a Vinho Verdére.
Az 1500 hektárjukból 1300 hektár kékszőlő. Legfontosabb fajtájuk a Prieto Picudo. A fajtáról érdemes tudni, hogy vállas fürtje van, bogyója hosszúkás, kecsketőgy alakú. A fajta nagyon érzékeny a gombabetegségekre. Talán emiatt sem terjedt el a régióban a bioművelés, ami egyébként az egész országra széles körűen jellemző. Roséként mély eper színű, határozottan szamócás és epres karakterű bort ad. (Vinos Melwa: Vale Gudín, rosé, 2016) Kellemes fajta, reduktívan erjesztett, de fahordóban érlelt arcát ismerhettük meg. Az alapanyagot 890 méter magasból szüretelték kézzel.
Egy vacsora alkalmával több bort is megkóstoltunk a Sains Samuel Pincészet pincemúzeumában. Igazi helyi ínyencségeket vonultattak fel, úgy mint borjúsonka, borjúnyelv, borjúsült. Limoncello helyett itt a helyi citrusos likőr a digestive. Megértettük azt is, hogy egy ilyen változatos vacsora előtt mennyire fontos (lett volna) a szieszta beiktatása.
Ami a leginkább ízlett:
- Tampesta: Maneki, 2015. Két hónapos sur lie hordós érlelést kapott. Szalmasárga színű, határozott koronával. Tükrös és tiszta megjelenésű. Zamatában intenzív, különböző fehér húsú gyümölcsökre emlékeztet, mint a körte, főtt alma, emellett trópusi gyümölcs aromái is vannak, többek között ananász. Utóízében briósra emlékeztető ízjegyek. Elegáns, selymes és krémes bor. Élénkek maradtak a savai, amelyek alátámasztják a kellő testű bort. Hosszú lecsengésű, utóízében gyümölcsös és pörkölt jegyekkel.
- Casis: Casis, 2011. Megjelenésében élénk bíbor színű, illatában feketebogyós gyümölcsös karakterű ez a languedoc-i stílusban elkészített bor. Rozsdamentes acéltartályban erjesztették, amit almasavbontás követett francia hordóban. Kora ellenére nagyon fiatalos karakterű, szép sima tanninok és frissesség jellemzik. Ornamentikája érett cseresznyére emlékeztet virágos jegyekkel fűszerezve.
Tierra de Leónban a tartományi elnök és az apelláció elnöke is a fogadásunkra sietett, majd egy előadást követően megkóstolhattunk az apelláció néhány emblematikus borát.
Sierra de Salamanca (DOCP)
A legkisebb és legkevésbé ismert apelláció Kasztília és Leónban, ahol a „spanyol Pinot noirt”, a Rufetét termesztik.
Sierra de Salamancában már a rómaiak előtt is termesztettek szőlőt. Erre bizonyítékul szolgálnak többek között azok a szőlőpréselésre használt óriási kövek, amelyekből többet is találtak a régióban. A 12. században Sierra de Franciának hívták az apellációt, mert az elnéptelenedett lakosság után Burgundiából telepítettek ide franciákat. Erre utalnak mind a mai napig a helyi lakosok francia vezetéknevei is. Elképzelhető, hogy a fő fajtájukat, a Rufetát is ekkor hozták be a régióba és hogy az a Pinot noir vagy a Gamay rokona.
De ugorjunk néhány évszázadot. A 19. század közepén a szőlőtermesztés jelentette a régió gazdasági húzóerejét. Az 1950-es években sorra alakultak a szövetkezeti pincészetek, amelyek az új technológia és a szőlő- és borkultúra fennmaradásának zálogai voltak. De a 20. század végére tömegesen elvándoroltak az emberek a vidékről, ez a szövetkezeti borászatok bezárását és a szőlőültetvények elhagyását jelentette. A kétezres évek elején azonban paradigmaváltás következett be a hegyek közötti szőlőtermesztésben. Több feldolgozó is épült, valamint az egyik szövetkezeti pincészet is újra megnyitott, amelyben magas minőségben termelnek hozamkorlátozott borokat.
A régió 2010-ben kapta meg az eredetvédelmet (Protected Designation of Origin Quality Wine from the Sierra of Salamanca). Az eredetvédett terület 26 települést foglal magába. A szőlők az Alagón folyó partján találhatóak, teraszos műveléssel termesztik őket, aminek évszázados hagyománya van a régióban. A legfontosabb őshonos fajtájuk a Rufete.
A régió klímája mediterrán, ugyanakkor nagyon sok csapadék jellemzi, éves szinten mintegy 1000 mm, ami jól is jön a régióban, ugyanis a talaj vízmegtartó képessége relatív alacsony. Ezzel egyébiránt Rias Baixas után a legcsapadékosabb spanyol apelláció. A mikroklíma kiválóan alkalmassá teszi a régiót a borkészítésre: a száraz nyarak a hűvös estékkel elősegítik a szőlő beérését, miközben segítenek megőrizni a jó savakat is.
A talaj a többi apellációval ellentétben savas, ami sajátos karaktert kölcsönöz az itteni boroknak. Geológiailag rendkívül diverzifikált ez a borvidék, a gránittól az agyagos altalajig sok minden megtalálható.
Négyszáztól ezer méterig mindenütt találunk ültetvényeket, aminek köszönhetően a borok karaktere is igen eltérő. Rengeteg ültetvény hever parlagon, művelésükkel felhagytak, mára elgazosodtak. Ezeket nehéz észrevenni, hiszen sokszor az erdő között vannak. Ugyanakkor a művelés alatt álló ültetvényekre is jellemző, hogy sokszor erdő fogja közre őket. A régióra jellemző a szétaprózottság, a sok kis szőlőterület, az átlagos parcellaméret fél hektár. Az apellációban jelenleg nyolc borászat működik (köztük egy szövetkezeti pincészet, a Cooperativa San Esteban), amelyek összesen 100 hektár szőlőt művelnek mintegy ötszáz parcellán. Jellemző, hogy teraszokon művelik a szőlőt. A szőlővel és a borral inkább az idősebb generáció foglalkozik, de egyre inkább érdeklődnek iránta a fiatalok is. A bort tradicionálisan ötszáz literes hordóban érlelik. A szőlő eredetét helyezik előtérbe a hordóban töltött idővel szemben, ezért címkéiken nem is használják a „reserva” és a „grand reserva” megjelölést. A legtöbb borászat autokton fajtákkal és organikusan dolgozik, de mindössze egy minősíttette magát bioborászattá.
A borok
A kétezres évek elején főleg rosékat és vörös házasításokat kezdtek készíteni. Mára inkább vörösborokat készítenek, mintegy kilencven százalékban. Ezeknek az alapja: 50 százalékban Rufete, 40 százalékban Tempranillo (itteni klónját Aragoneznak nevezik) és 10 százalékban Garnacha tinta (ennek az itteni klónját hívják Calabresenek). 2010 óta egyre többen készítenek Rufetét fajtaborként is.
A Rufete ugyanaz a fajta, mint a portugál Tinta Pinheira, de tökéletesen adaptálódott a spanyol körülményekhez. A Tempranillo előtt szüretelik, szeptember 8-10 táján. A Rufete karakterében nagyon közel áll a Pinot noirhoz és a Gamayhoz. Nagyon szép, határozott savszerkezet jellemzi. Elsősorban fűszeres és virágos aromatikával rendelkezik, és virágsziromra emlékeztető jegyekkel. Melegebb években fehér ibolyára jellemző az ornamentikája.
Előszeretettel érlelik nagyhordóban, hogy megőrizze eleganciáját, nincsenek magas tanninjai. Kisebb fürt, közepes méretű bogyók és nagyon vékony héj jellemzik. A Rufete gondos borkezelés hatására finom aromákat kap, amelyek piros bogyós gyümölcsökre emlékeztetnek, lágy tanninokkal, eleganciát és komplexitást kölcsönözve a bornak. Összességében azt tapasztaltuk, hogy a fajtát modern megközelítésben dolgozzák fel és így jól iható, trendi, kevésbé összetett bort ad.
A helyi pincéktől megkóstolhattunk néhány bort, így kialakult bennünk egy kép a borvidék stílusáról és a helyi fajtákról. Kóstoltunk rosékat, házasításokat és száz százalékos Rufetékat is. Többféle stílusú borral találkoztunk, többségben voltak a trendi, könnyen iható, minimális hordós érlelést kapott borok, ezeket néhány euróért meg lehet vásárolni. Többségük teljesen reduktív érlelést kapott, nagyon szép, tiszta bor. Szép, sima lekerekedett tanninok, egyszerű fűszeres, virágos ízjegyek és savhangsúly jellemző rájuk. Ugyanakkor elterjedtek a 9-20 hónapig tartó barrique hordós érlelést kapott házasított borok is. Ezek a borok húzós csersavasságuk miatt még elbírnának néhány év palackos érlelést, mielőtt a pohárba kerülnek.
Házasítások
Házasításokban szépen kiegészíti egymást az üde Rufete és a robusztus Tempranillo. Boruk csokoládés, fahéjas aromavilággal és érett gyümölcsökkel tarkított, például eperrel, szamócával. A Rufete kedvességet és savakat visz a házasságba, a Tempranillo pedig robusztus tanninokat, színt és hosszú érlelési potenciált. A fajtatiszta Rufeténél komplexebbek és kifejezetten gyümölcsösebbek, elsősorban a hecsedli jegyeivel.
Rosé
A San Esteban szövetkezeti pincészettől egy 2015-ös évjáratú rosét kóstoltunk, ami Tempranillo és Rufete házasításából készült. Sötét cseresznye színű, picit opálos, illatában mandulás karakterrel, ízében kesernyével, túl sok cserzőanyaggal. Rendkívül karakteres ízű, a Tempranillo házasításnak köszönhetően inkább a gyümölcsösség dominál benne, a Bobal fajtával is mutat némi hasonlóságot az ornamentikája. A roséjukat mi inkább sillernek neveznénk.
Rufete
Két borászat, a Vinas del Cambrico és a La Zorra készített először Rufetét fajtaborként, amelyet mind a spanyol, mind a nemzetközi piacon terítenek, az utóbbi elsősorban az Egyesült Államokat jelenti. Mindketten mintegy 50 000 palack bort termelnek évente. Az ő boraikat is volt szerencsénk megkóstolni a Margo House nevű helyi étteremben. La Zorrától kóstoltunk egy száz százalékos Rufetét, a Rarot, és a La Mozzát 2014-ből, valamint egy Tempranillo és Rufete házasítást is. A Raro száz százalékban Rufetéből készült, izgalmas, szép gyümölcsös tétel, ugyanazt a telt kékfrankos karaktert mutatja, amit a Rufete roséja is mutatott. Ornamentikájában hecsedlis, fűszeres karakterű. Színe meggypiros, illatában borsos, fűszeres, rózsaborsos karakterű. Élénk savakkal és kevésbé bántó tanninokkal.
Rufete fél hektáron, hetvenéves tőkék, 4500 tőke terem hektáronként A szőlőtermelő úr nem készít bort, 2013 óta biodinamikusan termeszti a szőlőt, de nincs Demeter certifikációja. Rufete bianco szőlője is van, amit nem ismernek el az apellációban, tíz kilos ládákba szüretelnek, csak kézi munka történik a területen
Szerző és fotók: Bozzai Zsófia