Tengeri Kalandok – parti borral fűszerezve

Bort mértékkel! Ehhez a szlogenhez mi is tudunk kapcsolódni tengeri utazásaink során. A „Tengeri Kalandok” szervezésében több tengerparti város gasztronómiáját is volt szerencsénk kipróbálni. A kapitányunk kérésére – bár nehéz volt borszakíróként megállni – a hajón nem fogyasztottunk és nem is kóstoltunk bort. Ellenben esténként a helyi lokálokban bepótoltuk ezt és a vacsora mellé elkortyoltunk egy-két pohár bort.

Cikkünkben elsőként az Izola kikötője melletti „Bella Italia” Pizzériát említenénk meg, amely a hét során törzshelyünkké vált, az ételek kiemelkedő minőségével és nem utolsósorban az olaszos vendégszeretetével már az első alkalommal meggyőzött minket arról, hogy vissza kell térnünk. A hely korábban burgerezőként üzemelt, az elmúlt években vette át működtetését egy kedves római család.

Láthatjuk, hogy az itallapon – ámbár olasz pizzériáról van szó- nem a boré a főszerep. Ennek ellenére amit kínálnak, az nagyon korrekt és nem utolsó sorban nem túlárazott. Elsőként egy venetoi Malvasiát emelnénk, ki, amelyet a ház boraként kínáltak fehérbor kategóriában. Ez a bor a maga könnyedségével, visszafogott fűszerességével és jó savaival kiváló kísérője volt a különböző – klasszikusan a nápolyi vékonytésztás és nem a római stílusú- pizzáknak.  A pizzák közül kipróbáltuk a Marinarat, szó szerint tengerit, amely kisebb csalódást okozott, mert a paradicsomszószon és sprotnin kívül nem volt rajta más, majd a sonkás-ruccolás pizzát, amely kiválónak bizonyult. Kedvencünk a Capricciosa– szó szerinti fordításban a szeszélyes pizza lett, amelyen tényleg sokmindent találtunk: olajbogyót, articsókát, gombát, sonkát és tükörtojást is. Az étterem speciális lokációjának köszönhetően elsősorban a hajósok körében ismert, hiszen a kikötő egyik bejáratánál található. A hétfői szünnapjukon picivel az óváros felé közeledve egy felkapottabb éttermet is kipróbáltunk, ahol a nagy tömeg ellenére a pizza sokkal kommerszebb kivitelben készült, hiába, nem olaszok sütötték! A tésztája vastagabb, a gomba konzerv. Ára kicsivel alacsonyabb, mint az olasz pizzáé, de ez a két eurós különbség bőven megérte a magasabb minőséget.

Visszatérve a Bella Italia étterembe, a desszerteket is leteszteltük. Nehéz lenne választani a legroppanósabb olasz desszert, a canoli (képünkön) és a tiramisu között. Az előbbi az eredeti recept szerint készült és a túrós krémmel hozta a tőle elvárt színvonalat. Ez utóbbinak egy sokkal édesebb, „turistásabb” verzióját is megkóstoltuk „tiramisu ribizlivel és pisztáciás mascarponéval” töltve. Kedvencünk a klasszikus kávés- keserű kakaóporos verzió maradt, amelyben egy árnyalatnyit „eláztatta” ugyan a piskótát a kávé, de az összhatás kifogástalan volt.

Ha már a desszerteknél járunk, akkor a kávézók reggeli kínálatát sem hagyhatjuk szó nélkül. Idén a Vinitaly ideje alatt Bussolengoban szálltunk meg és a szállodánkban lettünk figyelmesek a pisztáciás croissantra. Erre a zöld roppanós reggelire, amely úgy tűnik az idei év slágere. Hiszen az izolai kikötőben és Velencében is ezt kínálták a kávézók elsőként reggelire.

velencei halpiac

A velencei halpiacon az orata (aranydurbincs ) volt a sláger. Ez a hal  egész máshogy készül Olaszországban, mint Horvátországban, végülis nem ezt kóstoltuk meg a Bella Italiában, ehelyett az olasz étterem roston sült tintahalát választottuk. Nem sütötték túl, nem száradt ki, szaftos és mindemellett ropogós állagú maradt. Ezt a zamatos halat fokhagymával és zöldfűszerekkel kiválóan ízesítették, így összességében az utóbbi idők legfinomabb tintahalélményét kaptuk.

A tipikus olasz rizottót – tenger gyümölcseivel – sem hagytuk ki Velencei állomásunk során, ezeket az ízeket nehéz reprodukálni az eredeti olasz alapanyagok nélkül. A velencei étteremben Pinot Blanc-t kínáltak ház boraként, amely a Malvásiánál testeseb volt, és hordós érlelést is kapott, talán egy picit túlzás is volt a risottó mellé. Arról nem is beszélve, hogy a minimális egység 2,5 deciliter volt, amely meghaladta a szokásos esti 1,5 deciliteres heminámat, így az odavezető út erőteljes hullámzása után már a 17 ezer km/órás és az 1500 km/órás mozgási- forgási sebességünket is érezni véltem.

A borok hőfoka mindenütt kellemesen hideg volt, sőt inkább túlhűtött, ami egy étteremben igencsak áldásos. Tanulság, hogy a ház borára érdemes odafigyelni Szlovéniában és Olaszországban is és reméljük, hogy nem kell sokat várni rá, hogy a hazai éttermek is étlapjukra tűzzék a jó ár-érték arányú „ház borát”.

Ha érdekelnek további „Tengeri Kalandok”, kattints a képre!

BZs.