Ismét lesz belvárosi borünnep Debrecenben

Két év kényszerű kihagyás után ismét lesz Debrecenben belvárosi borünnep, amelyet június 2-4. között tartanak a Déri téren – jelentették be a szervezők.

Sipos Bence, a harmadik alkalommal megrendezendő borünnep ötletgazdája és főszervezője jelezte: az idei találkozón 55, többségében hazai pincészet mintegy kétszáz borát kínálják majd, az érdeklődők pedig neves hazai borászokkal is találkozhatnak a rendezvényen.

Hozzátette: most első alkalommal prémium pezsgők is bemutatkoznak a debreceni fogyasztóknak.

A borkínálat mellett koncertekkel is várják a közönséget, fellép mások mellett Kökény Attila és a Swing a la Django, Király Viktor és a Tóth Vera Quartet is.

Széles Diána, Debrecen turisztikáért felelős alpolgármestere kiemelte, hogy a város a minőségi szolgáltatásokat támogatja, ezért álltak a rendezvény mellé, amikor az ötletgazda Sipos Bence, a Divino borozó vezetője kezdeményezte a borünnepet.

Az alpolgármester kitért arra is, hogy „erős negyedéven van túl az ágazat”, nagyszámú turista érdekezett a szálláshelyekre az év első három hónapjában, és a tel-avivi repülőjárat beindulásával ismét sok izraeli vendége van a városnak.

Hangsúlyozta, hogy pezsgő kulturális kínálat várja az idei nyáron is a városba látogatókat és a helybelieket. A belvárosi borünnep után lesz gourmet fesztivál a Nagyerdőben, megrendezik a Debrecen drive járműipari seregszemlét és családi programot, lesz Campus Fesztivál, virágkarnevál és hozzá kapcsolódóan sok-sok rendezvény – sorolta Széles Diána, megjegyezve, hogy ősztől „minőségi ugrás” lesz a szállodai piacon is, amikor átadják az új belvárosi szállodát.

(Forrás: MTI, fotó: szibeata/Pixabay)