Nőtt a Varga Pincészet borai iránti kereslet a tavalyi évben
Több mint tíz százalékkal több bort adtak el tavaly a Varga Pincészetnél, mint egy évvel korábban. Ezen belül a prémium kategóriás borokból származó bevétel növekedése…
Több mint tíz százalékkal több bort adtak el tavaly a Varga Pincészetnél, mint egy évvel korábban. Ezen belül a prémium kategóriás borokból származó bevétel növekedése…
A borágazatban világszerte erős a verseny, ezért is jelentős a szerepe annak a 12 millió euró értékű, ez évben megnyíló pályázati támogatásnak, amellyel az Agrárminisztérium…
Debrecennek egyre magasabb a rangja nagyvárosaink között. A főváros után itt a legmagasabb a lakosok száma, és ha új beruházás megkezdéséről olvasunk valahol, legtöbb esetben…
Váratlan hirtelenséggel, 63 éves korában elhunyt Kanesütz Tibor, a Tokaji Borlovagrend alapító tagja. Az embert mindig megrendíti a halálhír, különösen akkor, ha egy baráttól kell…
Tavaly nyártól a Tokaj-Hétszőlő korábbi birtokigazgatója, Kovács Tibor került a Tokaji Kutatóintézet Szőlészeti és Borászati Kutató Nonprofit Kft. élére. Januárban elkészült a kutatóintézet új központi…
Kiderült, kik palackozhatnak 2020-ból BalatonBort az első hivatalos bírálat után. Immáron hagyományosan, minden év tavaszán debütál a BalatonBor legújabb évjárata: ezúttal április 25-én lehet először…
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. három új hitelprogramot hirdetett meg a hazai kis- és középvállalkozásoknak – jelentette be Sipos-Tompa Levente, az MFB Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Magyar borászati bemutatót tartottak csütörtökön Krakkóban. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) rendezvényén a szervezet által a legutóbbi országos borversenyen díjazott 31 pincészet mutatkozott be a…
Mindössze tíz másodpercre volt szüksége 2019-ben a leggyorsabb NetPincérezőnek, hogy kiválassza az aznapi menüt, míg a leglassabb fogyasztó majdnem két órán keresztül böngészett, mire rányomott…
Ebben az évben is számos Vince-napi megemlékezésre került sor az elmúlt hétvégén borvidékeinken. Szent Vince megünneplésében a Villányi Borvidék játszotta az úttörő-szerepet, ahol napjainkban már…