A mádi bor egészségre gyakorolt hatását kutatja a Debreceni Egyetem

A mádi bor egészségre gyakorolt hatását kutatják a Debreceni Egyetem mádi kutatóhelyének új laboratóriumában.

Az egyetem közleménye szerint a Mádi Bor Akadémia Kutató Laboratóriumának megnyitóján Győri Zoltán, az egyetem táplálkozástudományi intézetének tanára azt mondta, hogy a kutatók a mádi laborban cukortartalom-mérést, mikrobiológiai vizsgálatokat is végeznek majd, hogy megismerjék a borhibákat.

Az új laboratóriumban olyan műszerek állnak rendelkezésre, amelyek képesek a borösszetevők minőségi szétválasztására, vegyületek azonosítására és mennyiségi meghatározására – tájékoztatott a professzor.

Tatárka József, Mád polgármestere arról beszélt, hogy a tudományos háttér jelentős fejlődést generálhat a településen és a borvidéken, mintegy százezer ember profitálhat belőle.

Szilvássy Zoltán, az egyetem rektora azt hangoztatta, hogy évszázadokkal ezelőtt már Nagy Katalin cárnő is orvosságként használta a tokaji borokat, de az egészségügyi hatásaikat klinikai vizsgálatokkal máig nem igazolták.

A borakadémia tudatosan és egyedi módon foglalkozik a borhoz kapcsolódó egészségi vonatkozásokkal. Azt szeretnénk, ha a borászati termékek klinikai vizsgálatokon mennének keresztül, és orvosilag is igazolnánk jótékony egészségügyi hatásukat. Ez jelentős versenyelőnyt nyújthat a nemzetközi piacon – hangsúlyozta a rektor. Hozzátéve: a gasztroenterológia legmodernebb, noninvazív eszközeivel vizsgálják a bor élettani hatását, melyhez kifejlesztettek egy olyan módszert, aminél nincs szükség speciális gyomorszondára.

A Debreceni Egyetem a borvidéki kommunikációhoz új alkotóelemeket biztosít, amely a legfejlettebb tudományos kutatásokon alapul. A legkorszerűbb precíziós eszközök – földradar, gamma-spektroszkóp, precíziós geológiai térképészeti műszerek, kőzetmikroszkóp – révén lehetőség lesz a különleges adottságú termőhelyek feltérképezésére, ezzel alátámasztva a termőhely-specifikum fontosságát – magyarázta Csige László, a Mádi Bor Akadémia megbízott igazgatója.

A Mádi Borakadémia együttműködést kezdeményezett a borászokkal, akik a legjobb, közepes és gyengébb minőségű aszúikat a Debreceni Egyetem egyedülálló technológiájával vizsgáltathatják be a laborban. Ha az ott kapott eredmények és a borászok mérései egyeznek, minőségbiztosítási számértéket helyeznek el a boros palackokon. Ez hasznos lehet a vásárlók tájékoztatásában hogy bevizsgált minőséget vesznek, a borászok szempontjából pedig arra, hogy az objektív minőséghez igazíthassák az árképzést.

A most átadott 250 millió forint értékű, nagy teljesítményű eszközök beszerzését állami támogatással finanszírozta a Debreceni Egyetem – olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI, Debreceni Egyetem)