13 séf örömfőzése Hévízen

A hévízi NaturMed Hotel Carbona adott otthont az idén tavasszal harmadik alkalommal megrendezett 13 séf örömfőzése nevet viselő rendezvénynek. A reformkort idéző vacsoraestre a séfek hatfogásos menüvel készültek, az étlapon szerepelt például tyúkhúrzselé, békacombfasírt és érlelt galambmell is.

A vacsoraest egyik különlegessége, hogy a vendégek csak a fogások fő alapanyagairól kaptak előzetes tájékoztatást. Azt, hogy pontosan milyen étel készült a meghirdetett hozzávalókból, csak közvetlenül a fogások elfogyasztása előtt, maguktól a séfektől tudhatták meg a vendégek.

Az est szervezői egy gasztronómiai időutazásra invitálták a résztvevőket, a séfek pedig ezúttal is kitettek magukért, hogy a vendégek számára megidézzék a reformkor ízeit. Az étlapon az egyszerű ételek mellett, mint például a sóska, a zeller vagy a túró, szerepeltek olyan különlegességek is, mint az éticsiga, a békacomb és a galamb. A tematikát Barcza Zoltán, a NaturMed Hotel Carbona séfje álmodta meg, a fogások mellé felszolgált borok összeállításához pedig Zámbó Tibor F&B igazgató adta a szakértelmét.

Farkas Bálint ötletgazda szerint az országban egyedülálló kezdeményezés nem csupán az évi két kellemes hangulatú vacsoraestről szól. A séfek ugyanis előzetesen gondosan összeállítják a recepteket, melyeket előre lepróbálnak, és addig csiszolnak, amíg azok tökéletesen nem illeszkednek egymáshoz. Mindeközben rengeteget tanulnak egymástól, így szakmai fejlődést is jelent számukra a rendezvény. A kezdeményezés elősegíti a séfek közötti baráti, támogató kapcsolat fenntartását is, mely Hévíz gasztrokultúrájának fejlődését eredményezi – tette hozzá.

A vacsoravendégek amellett, hogy egy jó hangulatú, kellemes estét tölthettek el Hévízen, olyan ételek és ízek kipróbálására volt alkalmuk, amelyek igazi kuriózumnak számítanak. Osztatlan sikert aratott például az előételként felszolgált fehérbab krémleves bárányhús roláddal, valamint a desszertként felszolgált almás habos bomba mandulás kosárban túrókrémmel.

NaturMed Hotel Carbona**** superior

A NaturMed Hotel Carbona Hévíz nagy hagyományokkal rendelkező, közkedvelt gyógy- és wellness szállodája. 260 szobájával, több mint 1000 négyzetméter felületű fürdőkomplexumával, valamint 230 fős alkalmazotti létszámával a dunántúli és a balatoni régió szállodaiparának egyik legjelentősebb szereplője. A Hotel Carbona minőségi szolgáltatásaiért 2008-tól folyamatosan elnyerte a Turizmus Minőségi Díjat, 2012-ben megkapta a European Health Spa Award-ot, 2013-ban pedig – szállodák között egyedüliként – másodszor is Magyar Termék Nagydíjjal ismerték el. A Carbona elnyerte az MSZÉSZ és a Magyar Turizmus Zrt. „Év Szállodája” díját négy csillag superior kategóriában a 2013-as eredményei alapján, 2014-ben pedig a MagyarBrands elismerést. A Gault&Millau Magyarország 2015-ös kalauza szerint a hévízi NaturMed Carbona a legjobb négycsillagos wellness szálloda Magyarországon, a FIT Resien közönségszavazatai alapján pedig 2014 legjobb Health & Spa szállodája. A TripAdvisor közössége a hazai TOP 10 hotel közé választotta a Carbonát családi hotelek kategóriában, és a szállodának ítélte a TripAdvisor Travellers’ Choice 2015 díjat.

(Forrás: Naturmed Hotel Carbona)